BRÉKING

Legendás autósjátékok: Live for Speed

Az LFS valóban minden idők egyik legélvezetesebb szimulátoros játékaként vonult be a történelem könyvekbe, miközben a game a mai napig remek kikapcsolódást nyújt a virutális versenyzők számára.

A Live for Speed névre hallgató játékot kizárólag PC-re (Windows) adták ki, még 2003 júliusában. Az S1 után az S2 alpha 2005 júniusában jelent meg. Érdekesség, hogy a fejlesztők és a kiadók személye egy és ugyanaz volt: Scawen Roberts, Eric Bailey és Victor van Vlaardingen.

A játék az online szimuláció köré épül, de természetesen a gépek ellen is autózhatunk. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a gép autói ellen is remek versenyt futhatunk, de természetesen a valós élményt az jelenti, amikor a mezőnyből hús-vér emberként mindenki a gép előtt ül és padlóig nyomja a gázt.

Az LFS az interneten keresztül volt elérhető, amit a hivatalos honlapról tölthettünk le. Az összes funkció eléréséhez azonban már licenszre volt szükségünk. Az említett licensz nélkül korlátozott demo-változatként játszhattunk a játékkal, melyben így csak egy pálya és három autó állt a rendelkezésünkre.

http://www.youtube.com/watch?v=kVdCdv_nYOA

A remekül fizikai modellezésnek köszönhetően a gumik, a felfüggesztés, az aerodinamika, a sebességváltó és az olyan tényezők, mint a túlmelegedés, a karosszéria sérülése és a motor károsodása élethű élményt nyújtott. A gumikon például dinamikus kopást tapasztalhatunk, kezdve a dinamikus szennyeződéseken át a kockás foltokon keresztül egészen a deformációig.

Érdekesség, hogy a játék egérrel is kitűnően, precízen használható. Az irányítás testreszabása mellett az autó beállításaival is elszórakozhatunk pár órát, melyek újabb tizedmásodperces előnyöket hozhatnak a különböző versenypályákon. A szimuláció részeként kaphatunk bokszutca és stop and go, valamint időbüntetést is. Akárcsak az igazi sorozatokban, itt is lehetőségünk van időmérőt futni, majd annak megfelelően felállni a rajtrácsra a versenyen. Ha pedig valami közlendőnk van, akkor egyszerűen csak gyorsan kiírunk valamit a chat-falra, amit verseny közben mindenki lát. Itt valóban egy versenyzőnek érezheted magad, pláne, ha jó a közösség.

A számtalan díjat bezsebelt játék hatalmas népszerűségre tett szert. A nagyrészt kitalált pályák és autók a mai napig legendásak a virtuális versenyzők körében, miközben az LFS a Formula BMW autójára is engedélyt szerzett.

http://www.youtube.com/watch?v=uHrkPvspEbI

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Carrera RC: ez már nem játék – vagy mégis?
Következő cikk Gran Turismo 5 Vs. Gran Turismo 6: Lásd a különbségeket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország