Leclerc nyerte a Forma-1 virtuális nagydíját Ausztráliában a Ferrarival

A Ferrari monacói ásza kiváló munkát végzett az élen a Forma-1 hivatalos második virtuális nagydíján. Egy nagyon eseménydús futamon vagyunk túl, miközben Lando Norris alatt ismét megadta magát a technika, így esélye sem volt arra, hogy jó eredményt érjen el. A McLaren versenyzője az élő közvetítése alatt "törölte" az F1 2019-et a gépéről.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Steven Tee / Motorsport Images

A második virtuális nagydíjat a Vietnami Nagydíj hétvégéjén rendezték meg, és mivel az F1 2019-ben nem elérhető az új ázsiai pálya, a szervezők úgy döntöttek, hogy az Albert Parkot választják, ami az eredeti évadnyitó Nagydíjnak adott volna otthont.

Még több F1 hír:

Az első virtuális nagydíjon a jelenlegi mezőnyből csak két aktuális pilóta, Lando Norris és Nicholas Latifi vett részt, akik ezúttal is ott voltak az eseményen. Mellettük még Charles Leclerc, Alexander Albon, George Russell és Antionio Giovinazzi csatlakozott.

Nicolas Hamilton

Nicolas Hamilton

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Természetesen a vendégsztárok sem maradhattak ki a sorból. Johnny Herbert, aki az első online rendezvényen hatalmas show-t csinált, most sem akart kimaradni a buliból, ahogyan 2009 Forma-1 világbajnoka, Jenson Button sem.

A virtuális Bahreini Nagydíjon a hatszoros F1-es világbajnok Lewis Hamilton öccse, Nicolas Hamilton volt Lando Norris csapattársa a McLarennél. Nic szintén autóversenyző, és a veleszületett betegsége ellenére versenyképes tud lenni a valóságban, ami hatalmas akaraterőről és kitartásról tanúskodik.

Nicolas Hamilton, ROKiT Racing / Team HARD

Nicolas Hamilton, ROKiT Racing / Team HARD

Fotó készítője: JEP / Motorsport Images

A Forma-1-ben és a Formula E-ben is ismert ROKiT szintén beállt a versenyző mögé, aki idén térhet vissza a versenypályákra, ezzel sok ezer ember számára példát mutatván, még az egészségeseknek is. Ezen a linken keresztül például egy 2012-es felvételt nézhettek meg arról, ahogy egy remek manővert mutat be a Renault Clio Cupában, ahol ugyancsak volt pár remek teljesítménye.

Jenson Button, Brawn GP BGP001

Jenson Button, Brawn GP BGP001

Fotó készítője: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Hamilton helyett azonban most Button volt Norris csapattársa. A Brawn GP világbajnok 2010 és 2017 között versenyzett a wokingiaknak, de újabb címet már nem tudott szerezni. Jenson szintén rákapott a szimulátorozás ízére, és a nagy esemény előtt más nevesebb viadalokon is részt vett, ahol az iRacing nyújtotta az alapot.

A Ferrarinál Leclerc csapattársa a testvére volt, míg a Mercedesnél két ex-F1-es alkotott dutó Vandoorne és Gutierrez személyében. A harmadik top-csapatnál, a Red Bullnál Albon csapattársa Ben Stokes nemzetközi krikettjátékos volt, addig a már említett Herbert az Alfa Romeóhoz került Giovinazzi mellé. A Williamsnél pedig a valós páros állt össze, ami szintén érdekesnek ígérkezett. A Renault, a Racing Point és az AlphaTauri vendégversenyzőkkel volt ott a futamon.

Mivel nagyon különböznek a pilóták játékbeli tapasztalatai, a játékbeállításokat úgy alakították, hogy a szórakoztató és szoros versenyzést segítsék elő, ami nélkülözhetetlen ezekben a furcsa időkben. Ide tartozik az, hogy egyenlő lesz az autók teljesítménye, egységes beállításokkal, csökkentett sérüléssel, és lehetősége volt az ABS és a kipörgésgátló használatára is annak, aki nem annyira ismeri még a játékot.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az időmérő edzést a Renault juniorja, aki az F4-ben bajnok lett, Lundgaard nyert Leclerc előtt, akit Russelll, Deletraz és A. Leclerc követett. Albon nagyon kevéssel maradt el az előtte lévőktől. A TOP-10-ben még Latifi, Giovinazzi, Norris és Vandoorne volt ott.

Közvetlen a TOP-10 mögött Fittipaldi érkezett, míg Salvadirinak, aki motorversenyző és YouTuber, meg kellett elégednie a 12. hellyel. Gutierrez sem lehetett teljesen boldog a 13. pozícióban. Button is befért még a TOP-15-be, ellenben a két másik F1-essel, Herberttel és Davidsonnal.

A 29 körös verseny rajtját Leclerc kezdhette meg az élről, mivel a pole-t szerző Renault-pilóta 5 helyes rajtbüntetést kapott egy baleset miatt. A startot követően Leclerc vezetett Russell, A. Leclerc, Lundgaard és Deletraz. Mindeközben Albon keményen beleállt a falba, de Herbert sem úszta meg a nagy csattanást, a pálya ugyanazon pontján.

A 3. körben így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Leclerc, Russell, A. Leclerc, Lundgaard, Deletraz, Giovinazzi, Vandoorne, Boardbent, Button és Latifi. A versenyzők szorosabban követték egymást, és izgalmas csaták alakultak ki.

 

Fotó készítője: Motorsport Images

A 4. körben sárga zászló volt érvényben. Deletraz, a Haas versenyzője hibázott, és visszaesett a 7. helyre. Russell a hibájával a 4. helyre került, és Lundgaard már harmadik volt, míg Norris sajnos technikai okok miatt „eltűnt”, akárcsak Gutierrez. Lando a hivatalos Twitch-csatornáján keresztül élőben nyomta meg az "Uninstall" gombot az F1 2019 játék alatt. 

A 6. körben a Renault versenyzője nagyon keményen támadt A. Leclerc Ferrariját, és egy pillanatra meg is előzte, de lecsúszott az ívről, így a monacói, ha rövid időre is, de megnyugodhatott. Russell, Giovinazzi és Vandoorne követte őket.

Lundgaard a 8. körben az első szektor legelején megelőzte a fiatalabb Leclerc-t, majd ezzel párhuzamosan a Ferrari megforgott, és visszaesett az 5. helyre. C. Leclerc előnye 5 másodperc volt a Renault előtt.

A 10. körben Leclerc, Lundgaard, Russell, Deletraz, Broadbent, Button, Heimgarten, Giovinazzi, A. Leclerc és Fittipaldi alkotta a TOP-10-et. Ekkor jött a megerősítés, miszerint Lundgaard 5 másodperces időbüntetést kapott, amiért túl gyorsan hajtott a bokszban.

Stoffel Vandoorne, Mercedes Benz EQ, EQ Silver Arrow 01

Stoffel Vandoorne, Mercedes Benz EQ, EQ Silver Arrow 01

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

A 11. körben A. Leclerc a kiállások részeként a 4. helyre zárkózott fel, mögötte Giovinazzival, aki szintén a Ferrari juniorja. Deletraz pedig Vandoorne-hoz volt közel a 6. és 7. helyen. A belgának védekeznie kellett. Parádés csatát vívtak egymással az 1-es kanyarban, egészen közel egymáshoz, de profin megoldották a dolgot. A következő körben már a svájci volt előrébb.

 

A 15. körben Albon került előzési távolságba Button mögött. A 2009-es világbajnok a McLarennel kissé tehetetlennek tűnt, független attól, hogy remekül védekezett. A Red Bull versenyzője még meg is tolta Button autóját, aki hatalmasat mentett, viszont Albon is hibázott, és újra a világbajnok volt előrébb.

A 22. körben jött a következő nagy csata, Giovinazzi és Deletraz között a 4. helyért. A svájci újra hibázott, és nekiment a falnak. Ezzel elvesztette a lehetőségét arra, hogy a dobogó közelében végezzen. Leclerc és Vandoorne is köszönte a ziccert.

Pár körrel a leintés előtt A. Leclerc kapcsolt magasabb fokozatra, és elment Giovinazzi mellett a 4. helyért. Az olasz azonban nem akart leszakadni a Ferrariról. Mindeközben Button a 11. helyét próbálta megtartani Latifi előtt. A kanadai az 1-es szektorban hibára késztette a britet, és meg is volt neki a pozíció.

 

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

A nagydíjat végül Leclerc nagyon magabiztosan húzta be, amivel virtuális győzelmet szerzett a Ferrarinak, és rögtön az első ilyen fellépésén, és úgy, hogy nem volt nagy tapasztalata az F1 2019-ben. Még 10 nap sem telt az első gyakorlásai óta, de napi szinten több órát ült a gép előtt.

A második helyen Lundgaard végzett, míg a dobogó harmadik fokára Russell állhatott fel, aki akár előrébb is végezhetett volna, de a hibája sokba került. Negyedikként A. Leclerc fejezte be az eseményt Giovinazzi előtt. Pontszerző volt még Vandoorne, Deletraz, Albon, Broadbent és Latifi. 

Az F1 közvetítését a YouTube-on több mint 170 ezren figyelték élőben, míg Leclerc hivatalos Twitch csatornáját például 60 ezer felett. A program ezzel nem ért véget, mert hamarosan jön a profi esportolók versenye az ausztrál helyszínen. 

A monacói viccesen megjegyezte. „Boldog vagyok. Annyira boldog. Sírok.”

Leclerc elmondta, nagyon élvezte a futamot, és végig izgatott volt, valamint rettentően kellett koncentrálnia, így az izzadás sem maradt el. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a Ferrari következő felállása 2 hét múlva, de Charles úgy fogalmazott, nagyon nyitott a lehetőségre. Papíron Kína következne, amit szintén el kellett halasztani a koronavírus miatt. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris a kieséses #NotTheGP eseményen is diadalmaskodott!
Következő cikk Elképesztő csata a profi F1-esportolók versenyén: Bereznay kiesett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország