Kipróbáltuk az F1 2021 új sztori módját, a Braking Pointot

Jövőhéten végre megjelenik a Forma-1 hivatalos játékának 2021-es kiadása, ami egy vadiúj sztorimóddal érkezik, az ifjú Aiden Jacksonnal a főszerepben. A Drive to Survive-nak még nem kell féltenie magát.

Kipróbáltuk az F1 2021 új sztori módját, a Braking Pointot

Nem tudjuk pontosan, hogy mi történt meg hamarabb, a háttérben az egyeztetések arról, hogy az F1 hivatalos játékát készítő brit Codemasterst is megvásárolja az EA, vagy az, hogy a már említett cég kreatívjai elkezdtek dolgozni a Braking Pointra keresztelt sztorimódon, mindenesetre a szokásos EA Sports cinegém töltőképernyőt leszámítva nem érződik, hogy a híres/hírhedt amerikai cég lett az F1 játékának kiadója.

A My Team elvitte a hátán az F1 2020-at, és messze nagyobb durranás volt, mint az F1 2019-ben látott rövid sztori az F1-be kerülésről, és a nagy riválisról, Devon Butlerről, akiről az első pár óra játék után fel sem tűnt, hogy létezik.

A karaktere a Braking Pointban sem változott sokat, tipikus iskolai bully, de a szinkronszínészi munkának köszönhetően még így is messze élvezetesebb a karaktere (az első két fejezet alapján), mint a főhős Aiden Jacksoné, akit le merem fogadni, hogy a Williams fejlesztőpilótájáról a félig koreai, Jack Aitkenről mintáztak.

 

Itt van még Casper Akkerman, a veterán, morcos holland pilóta, akiről egyelőre nem derül ki, hogy miért nem szereti Jacksont, aki Akkermant is az egyik példaképének tart.

Na de vágjunk bele az eddigi sztoriba, ha nem akartok Spoilereket látni, akkor görgessetek le az utolsó kép alá a konklúzióért.

 

A Braking Point sztorija 3 szezonon át ível, az első versenyünk az F2 2019es szezonzárója, amit játszi könnyedséggel, párat előzve meg is nyerünk, és kézhez kapjuk a szerződésünket a látványosan Zak Brownról mintázott Briantől a 2020-as szezonra, akinek még az akcentusa is amerikai.

 

Első chapter, első drámai helyzet Ausztráliában a csapattársunkkal, miután egy szendvics közepébe kerültünk Butlerrel a másik oldalon, és persze kilökjük őt a fűre, ami miatt a verseny után nagyon dühös lesz, és nem érti, hogyan szerződtethettek le minket.

 

Második chapter, Kína, ugyanez pepitában, ezúttal Casper lök ki minket a kisfilmben, de pár kör alatt visszaelőzzük, és leintik a futamot. Mindkét chapter alatt jó, ha 10 kört kellett vezetni, rendkívül egyszerű, előzz meg akit tudsz mentalitással, miközben Jackson, mint az anyukáját a boltban elvesztő kisgyerek folyamatosan azt kérdezi a rádión, hogy hol van Casper.

Butler mindkét fejezet után gonoszul nevet rajtunk, és elmondja, hogy Casper mennyire nem akarta, hogy minket szerződtessenek, és elmondása szerint remekül élvezi a showt.

Devon Butler, itt éppen a Haas szerelésében

Devon Butler, itt éppen a Haas szerelésében

Na de a legnagyobb kérdés, hogy működik-e ez a fajta játékmód egy sportjátékban, ad-e hozzá valamit az F1-2021-hez? A kérdésre meglepő módon a válasz igen. Lehet, hogy csak az újságírói agy szürkült bele a csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatók olvasásába, de valószínűleg pontosan tudja az ember, hogy olyan interakciók, mint amilyenek a Braking Pointban is megjelennek, úgysem fordulhatnak elő a valóságban.

Pontosan ennek a tudata teszi egy könnyed, szórakoztató sztorivá a Braking Pointot, ahol sajtósok nélkül szólhatnak be egymásnak úgy a pilóták, hogy azok mögött látszik a valódi érzelem, ahol nem a saját csapatod és autód fejlesztése a legfontosabb, hanem pár előzést követően az átvezető kisfilm megtekintése, ahol valami olyasmi fog történni, amire a valóságban nem lesz példa.

Még több F1 hír:

Az F1 2021-nek pont egy ilyen sztorira volt szüksége, hogy beszéljenek róla az emberek, mert azt azért el kell ismerni, hogy ikonok ide, co-op karrier oda, a játék alig érződik másnak az F1 2020-hoz képest, na de erről majd részletesen a hétvégén.

Az F1-es közösség is valószínűleg jól fogadja majd ezt a kis sztorit, amiből szinte biztos vagyok, hogy majd redditen majd születik egy pár szállóige, vagy különböző mémekben látjuk viszont, tehát interakciót idéz elő. Az első két fejezet alapján szó sincs Oscar-díjas rendezésről, többszálon futó cselekményről, izgalmas karakterekkel, helyette kaptunk egy üdítő, „sci-fi” sztorit, amely egy jó pár órával megnöveli majd azoknak a játékidejét, akik amúgy is megvennék az F1 2021-et, de aki csak a Braking Point miatt venné meg a játékot, annak inkább azt ajánlom, hogy nézze végig a történetet YouTube-on a kedvenc videósánál.

Kijöttek a pilóták értékelései az F1 2021-ben: holtverseny az élen, Bottas a harmadik!

megosztás
hozzászólás
Kijöttek a pilóták értékelései az F1 2021-ben: holtverseny az élen, Bottas a harmadik!

Előző cikk

Kijöttek a pilóták értékelései az F1 2021-ben: holtverseny az élen, Bottas a harmadik!

Következő cikk

Így változtak a pilóták értékelései az F1 2021-ben az F1 2020-hoz képest

Így változtak a pilóták értékelései az F1 2021-ben az F1 2020-hoz képest
Hozzászólások betöltése