Motorsport.com hírek

Így „szimulátorozik” a dobogós Lance Stroll Bakuban

Lance Stroll száguldása a Forma-1 hivatalos játékában, melynek hamarosan megjelenik a 2018-as verziója.

Lance Stroll, Williams Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Liberty Media többek között az eSportra is nagy hangsúlyt fektet a Forma-1-ben, melynek köszönhetően a Codemasters által készített hivatalos F1-es játék is nagyobb teret kap. Ez nyilvánvalóan az eladásokat is jelentős mértékben segíti, ami ugyancsak nem hátrány.

Az F1 2018 még nem jelent meg, így egyelőre a mezőny is az F1 2017-tel mutatja be az aktuális pályákat. Most a Williams kanadai pilótáján a sor, aki a tavalyi bemutatkozása alkalmával rögtön felállhatott a dobogóra Bakuban.

Ez egy igazi káoszfutam volt, amiből Stroll nagyon jól jött ki. Igaz, Lance utólag elmondta, ha jobban védekezik Daniel Ricciardo, és a Red Bull ellen, akkor még nyerhetett is volna. A második helyét az utolsó métereken pedig Valtteri Bottas vette el tőle a Mercedesszel.

Stroll a fiatal generáció képviselője, így számára kicsit sem jelent gondot az, hogy egy F1-es játékkal mutassa be az aktuális helyszínt.

A BAKUI PÁLYABEJÁRÓ VIDEÓT A KÖVETKEZŐ LINKEN KERESZTÜL ÉRHETITEK EL

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Játékot vált az F1 esport-bajnoksága
Következő cikk Szimulátoros eSport-akadémiát alapított Jean Alesi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország