Így néz ki Russell házi F1-es szimulátora

A Williams fiatal versenyzője is beszáll a játékba, és hamarosan őt is láthatjuk virtuális körülmények között. Legutóbb George Russell volt az, aki megmutatta az otthoni szimulátorát, mely ugyan nem olyan drága, mint Max Verstappen vagy Lando Norris esetében, azt sokan elfogadnánk.

George Russell, Williams Racing, with Alex Albon, Red Bull Racing

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Forma-1 hivatalos online esport-bajnoksága ezen a hétvégén folytatódik. A virtuális versenyeket azokon a hétvégéken rendezik meg, amiken eredetileg nagydíjak lettek volna, de azokat a koronavírus miatt elhalasztottak.

Még több F1 hír:

Már közel 10 ilyen versenyhétvégéről beszélhetünk, és semmilyen garancia nincs arra, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjat megtartják június közepén. Sőt, időközben a Brit Nagydíj fölött is gyülekeznek a sötét felhők, miután egy igen nagy eseményt tettek át a következő évre, ami közvetlen az F1-es verseny előtt lett volna.

A Williamsnél is szimulátorozással tartják karban magukat a versenyzők. A briteknél Nicholas Latifi már részt vett a Forma-1 hivatalos virtuális Bahreini Nagydíján, addig George Russell bemutatkozása még egy kicsit várat magára.

A Mercedes juniorja azonban már javában tesztel, készül, így a valósággal ellentétben akár a győzelemre is esélye lehet a Williamsszel, hiszen a bajnokságban minden autó teljesítménye azonos, akárcsak a beállítások.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nyert, két pole-t is szerzett, majd összeomlott a PC-je: káosz Interlagosban
Következő cikk Hivatalos: Leclerc, Albon, Russell, Norris és Latifi is részt vesz a virtuális F1-es nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország