Így forgott meg Leclerc a Ferrarival Le Mans-ban (videó)

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője sem úszta meg hiba nélkül az idei Le Mans-i 24 órás futamot. Az olaszok versenyzője éjszaka vesztette el a kontrollt a gépe felett.

#52 Ferrari - AF Corse Ferrari 488 GTE: Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi, Enzo Bonito, David Tonizza

Fotót készítette: Xynamic

A Ferrari monacói pilótája már nagyon várta a 24 órás eseményt, ami az első volt számára. Charles Leclerc természetesen az olaszok színeiben indult a GT-kategóriában. Nem sok ideje volt arra, hogy megismerje az autót, a szimulátort és a pályát.

Még több F1 hír:

Egy ilyen verseny még virtuálisan is nagyon nagy koncentrációt igényel. Leclerc mindent megtett, amit csak tudott, és megemlítette, hogy egy nap a valóságban is szívesen rajthoz állna a versenyen, mint tette azt korábban Nico Hülkenberg és Fernando Alonso a Forma-1 mellett.

„Egyértelműen. Ez egy olyan verseny, amelyen mindig is részt akartam venni, már a virtuális verseny előtt is. Le Mans a motorsport világának egy mitikus versenye, és egyértelmű, hogy egy nap szeretnék elindulni rajta.”

A virtuális Le Mans-i 24 órás versenyt a hu.motorsport.com honlapján is figyelemmel lehet követni erre a linkre kattintva.

Alább Leclerc egyik hibáját nézhetitek meg, ahogy megforog a Ferrarival.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc: Russell alulértékelt!
Következő cikk Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország