Jelentés az időmérőről

F1 Esport: Longuet 1 ezreddel nyerte az időmérőt, a magyarok most nem villogtak

A tegnapi két forduló után ma újabbat rendeznek az F1 profi esportos szériájában. A helyszín ezúttal Austin, és mindkét magyar pilóta lehetőséget kapott az időmérőn, de egyiküknek sem jött ki igazán a lépés.

F1 2021 screenshot

F1 2021 screenshot

Codemasters Codemasters

A mezőny virtuálisan Amerikába látogatott az idei szezon kilencedik eseménye alkalmából. Sipos Patrik és Bereznay Dani is ott volt a mezőnyben. Patrik a szerdai második fordulóban remekül teljesített, hiszen negyedik lett az időmérőn, a futamon pedig pontot szerzett.

Most is sikerült neki továbbjutnia a Q1-ből, ez azonban nem jött össze Daninak, aki a 18. helyen végzett, és mindössze fél tizedre volt a továbbjutástól. A McLaren Shadow magyarja ezzel sajnos tovább folytatja idei rossz szereplését.

További híreink:

A kiesés pedig láthatóan nagyon megviselte őt, hiszen aki nézte a közvetítést, láthatta, ahogy Dani idegesen ütött-vágott, miután nem sikerült neki összeraknia a megfelelő kört, ezt pedig nem volt jó látni, hiszen tudjuk, hogy mennyire tehetséges pilóta, de most valamiért nem megy neki úgy, mint a korábbi években.

A rajtot tehát a 18. pozícióból várja majd, és onnan elég nehéz dolga lesz feljönni. A Q1 másik nagy kiesője pedig Dani Moreno volt, aki a tegnapi nap folyamán meg tudta nyerni a Holland Nagydíjat a Mercedesszel, most azonban tőle is hamar búcsút kellett vennünk.

A Q2-ben aztán tovább folytatódott a mezőny gyorsulása, a legtöbben pedig az utolsó pillanatokra hagyták a gyorskörüket, Sipos is hasonlóan tett, de a végén már nem tudott eleget javítani ahhoz, hogy bejusson az időmérő utolsó szakaszába, és végül egészen a 15. helyig esett hátra.

 

Tegnap tehát nagyot ment a magyar pilóta, ma azonban nem indult jól neki a „hétvége”, de a versenyen még lesz lehetősége javítani. A Q3-ban a legnagyobb esélyesek talán a Red Bullok és a Ferrarik voltak, valamint Dani csapattársa, Bari Boroumand, aki remekül megy az idei szezonban.

Amikor azonban lejárt az idő, és már úgy tűnt, hogy Boroumand behúzza a kvalifikációt a COTA-n, a semmiből megérkezett Nicolas Longuet az Alpine-nal, és mindössze egyetlen ezreddel legyűrte a mclarenest, ezzel pedig ő indulhat majd az első helyről a magyar idő szerint este 20:30-kor kezdődő futamon.

A harmadik helyre a tavalyi bajnok, Jarno Opmeer jött be, mögötte pedig David Tonizza, valamint a két Red Bull végzett. Lucas Blakeley, aki jelenleg vezeti a pontversenyt, a nyolcadik rajtkockát tudta megszerezni.

Räikkönen Katarban sem volt messze a pontszerzéstől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 Esport: Sipos Patrik szállította az első magyar pontokat 2021-ben!
Következő cikk F1 Esport: Mercedes-siker, a magyarok pontok nélkül zártak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország