Verstappen és Norris csapata hamar feladta a versenyt az online 12 órás futamon

Hamar véget ért a Bathurst 12 a Max Verstappen, Lando Norris, Nick Catsburg és Atze Kerkhof alkotta kvartettnek, hiába voltak nagy nevek a csapatban.

Max Verstappen, Red Bull Racing on the drivers parade

Manuel Goria / Motorsport Images

A Bathurst 12 órás online verseny sztárja egyértelműen a Verstappen, Norris, Catsburg, Kerkhof négyes volt, mivel az iRacingben versenyző pilóták közül kettő idén is ott lesz a Forma-1 mezőnyében. Ennek ellenére nagyon hamar véget ért számukra a verseny.

A Redline Team csapata a 15. leggyorsabb kört futotta meg az időmérőn, a versenyen pedig először a főnök, Atze Kerkhof ment ki a pályára a csapatból. Azonban még csak kevesebb mint negyed óra telt el a 12 órás versenyből, amikor Kerkhof elvesztette az irányítást a BMW Z4 felett, majd a mögötte jövő Mercedes is eltalálta, így a falban kötött ki.

Még több hír:

Az autó súlyos sérülést szenvedett, 30 percen keresztül javítani kellett. Ezután Lando Norris vette át a kormányt, majd Nick Catsburg következett, és a végére maradt a legnagyobb név, Max Verstappen. A négy versenyző végül úgy döntött 4 óra elteltével, hogy feladják a versenyt, nem látták értelmét a céltalan körözgetésnek a sok kényszerű javítás után.

A verseny hivatalos streamjén kívül Twitchen külön Lando Norris perspektívájából is figyelemmel követhettük a versenyt, így betekintést nyerhettünk a színfalak mögé.

A Bathurst 12 online versenyét a Pure Racing Team Blue No. 71 nyerte, egy kört verve a Williams JIM Esports No. 15 csapatára. A Redline Team pilótáin kívül még Sage Karam tartozott a profi versenyzők közé, Karamot az IndyCarból és az IMSA-ból ismerhetjük, az ő csapata az ötödik helyen végzett.  

A Bathurst 12 órás online versenye itt nézhető vissza:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen-Vettel páros a Red Bullnál?
Következő cikk Schumacher és Bianchi sisakja is megvásárolható egy párizsi aukción

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország