F1 2019: ez a játék jósolt minimális gépigénye

A jelek szerint elfogadható az F1 2019 minimális gépigénye, és még az erősebb beállítások mellé sem kell atomerőmű.

F1 2019 screenshot

F1 2019 screenshot

Codemasters Codemasters

Folyamatosan szivárognak az információk az F1 2019 kapcsán, mely a Codemasters legújabb hivatalos F1-es játéka. A game a következő hónap végén válik elérhetővé, tehát sokkal hamarabb, mint ezelőtt bármikor.

Ez mindenképpen jó hír a játékosok számára, akik hamarosan pályára gurulhatnak a virtuális versenypályákon. Az F1 2019 több verzióban lesz elérhető, és mint arról korábban már beszámolhattunk, a legendás mód is megvásárolható, amiben Ayrton Senna és Alain Prost kapott főszerepet.

Az eddig megjelent videók és képek alapján dörzsölhetjük a tenyerünket, hiszen az F1 2019 nemcsak a grafikában és a hangokban, hanem az irányításban is sokat fejlődött. A konzoltulajdonosoknak sokat nem kell foglalkozniuk a gépigénnyel, míg a számítógépet használóknak már inkább. A GAME DEBATE cikke egy jósolt gépigényt mutatott be, amivel három változatot is bemutatott, benne a minimális futtatáshoz szükséges csomaggal, ami mögött egy i3-2130 3.4Ghz-es processzor, egy GeForce GT 640-es videokártya és 8GB RAM szerepel.

A teljes cikket és a jósolt gépigényeket ezen a linken keresztül érhetitek el, nézhetitek meg. A Steam honlapján szintén találunk erről információt a minimum és az ajánlott gépigénnyel.

F1 2019 Senna vs Prost anniversary edition

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

Скриншот из игры F1 2019

F1 2019 Williams livery

F1 2019 Toro Rosso livery

F1 2019 teaser

F1 2019 Renault F1 Team livery

F1 2019 Red Bull Racing livery

F1 2019 Racing Point livery

F1 2019 MLaren livery

F1 2019 Mercedes livery

F1 2019 HAAS F1 Team livery

F1 2019 Ferrari livery

F1 2019 custom livery

F1 2019 Alfa-Romeo livery

45

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb gameplay videók érkeztek az F1 2019-ről: így szól a Honda a játékban
Következő cikk Verstappen még játék közben is fejlődik: hova tovább?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország