Az F1 2018 és a Forza Horizon 4 is a jelöltek között a Gamescom 2018-on

A Gamescomot augusztus 21.-e és augusztus 25.-e között rendezik meg, és már tudni lehet, hogy kik a jelöltek a díjakra.

F1 2018

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

A „Racing Game” kategóriában mind az F1 2018, mind a Forza Horizon 4 a jelöltek között van a Gamescomon. Mivel a két legnagyobb idén megjelenő versenyzői játékról van szó, nem meglepetés, hogy ott a nevük a listán.

Az F1 2018-on és az FH4-en kívül a kategóriában még a Sonic Team Racing kapott jelölést. Akinek nem mondana sokat ez a játék, olyan, mint a Mario Kart, csak Sega karakterekkel.

A legvalószínűbb, hogy az előbbi két játék közül kerül ki a győztes, ugyanis mindkettő sok érdekességet tartogat, viszont minden bizonnyal kemény „csatára” számíthatunk.

További híreink:

A Forza Horizon 4 első trailere még júniusban jött ki, azonban, mint kiderült, az ott látottak, például az a lehetőség, hogy saját vállalkozásunk legyen, csak a kezdet volt. Azóta kiszivárgott az autók listája, képek utalnak rá, hogy benne lesz a játékban az Unimog, és arra is van esély, hogy néhány James Bond autó is helyet kap. Így az autós játékok szerelmesei már valószínűleg nagyon várják a játék október 2.-ai megjelenését.

Az F1 2018 azonban már augusztus 24-én elérhető lesz, és talán nem túlzás azt állítani, hogy az információk alapján a Codemasters eddigi legjobb F1-es játéka lesz. Realisztikusabb lesz, 20 klasszikus autóval játszhatunk, és a karrier mód is tovább fejlődött.

A Codemasters legújabb játéka nem csak a „Racing Game” kategóriában jelölt, hanem a „Szimuláció” és „Sport” kategóriában is, míg a Forza Horizon 4-nek a „Legjobb Xbox One játék” kategóriában van esélye nyerni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Hiányozni fog Fernando Alonso?
Következő cikk Spában bekerülhet a Ferrarikba az új, Evo-3-as hajtáslánc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország