Ezt a leckét kell megtanulnia az F1-nek az IndyCartól az esport kapcsán

Bő egy héttel ezelőtt a Forma-1 megszervezte az első virtuális nagydíját, ha már a valódi versenypályákon nem lehet jelenleg versenyt rendezni a koronavírus-járvány miatt. Aztán előző héten az IndyCar is rendezett egy virtuális futamot. Erről a RaceFans írt egy véleménycikket.

F1 2019 screenshot

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

Hogy miben különbözött az IndyCar és az F1 versenye? Mondjuk úgy, hogy az IndyCar versenyét össze lehetett volna téveszteni egy valódi versennyel, és csak egy kicsit volt őrültebb, mint egy vadabb IndyCar-verseny.

Ezzel is összefüggésben lehetett az, hogy sokkal több IndyCar-pilóta vett részt az IndyCar eseményén, mint ahány F1-es versenyző vett részt az F1 eseményén. A virtuális Bahreini Nagydíjon csak két jelenlegi F1-es versenyző volt ott, míg az IndyCar iRacinges eseményén 25 IndyCar-pilóta tette tiszteletét, és szinte az összes induló aktív IndyCar-versenyző volt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Forma-1-nek egy héttel kevesebb ideje volt a futam megszervezésére. Viszont magára a versenyre nem volt jó hatással az, ahogyan feltöltötték az üresen levő helyeket a virtuális Bahreini Nagydíjon.

Az IndyCar komoly neveket tudott hívni az eseményére. Többek között a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson és a regnáló ausztrál Supercar-bajnok Scott McLaughlin is ott volt.

Még több F1 hír:

Az F1-ben eközben tartalékversenyzők, juniorversenyzők, celebek és influenszerek furcsa keveréke indult. Persze az F1-et szorította jobban az idő, viszont azzal, hogy próbált mindenkinek megfelelni a sorozat, azzal csak azt érték el, hogy kevesebb szurkoló érdeklődését keltették fel.

Néhányunk talán szeretne látni celebeket, ahogy az F1 2019-cel játszanak, aminek pusztán szórakoztató-értéke lenne. Engem viszont jobban érdekelne, hogy hogyan játszanak a valódi F1-es versenyzők és a jövő sztárjai.

De tényleg vannak olyan emberek, akik a kettő keverékét szeretnék látni? Valóban milliók lennének, akik látni szeretnék például Robert Shwartzman és Ian Poulter csatájának második felvonását? Kétlem.

Az IndyCar versenye nem azért nyűgözött le jobban, mint F1-é, mert ott nem voltak technikai problémák. Ugyanis mindkét eseményen voltak technikai hibák.

További híreink:

Az F1 sztárja, Lando Norris nem tudott részt venni az időmérőn, és lemaradt a verseny rajtjáról, mert kapcsolódási problémái voltak. A technikai problémák miatt James Hinchcliffe sem tudott részt venni az IndyCar eseményén, és a két esemény további résztvevői is ütköztek problémákba.

Viszont csak az egyik eseménynél látszott, hogy helyes a filozófia, ez pedig az IndyCar eseménye volt. Itt az ötlet az volt, hogy helyettesítsék a versenyt, amely nem tudott máshol megrendezésre kerülni, mint a virtuális világban. Kivéve persze az autogram-osztást és a verseny utáni sajtótájékoztatót.

A vasárnap megrendezésre kerülő újabb virtuális nagydíj előtt az F1-nek el kell döntenie, hogy celeb-fesztivált vagy egy versenyt akarnak rendezni a motorsport fanjainak. És ha utóbbi, akkor talán emlékeztetniük kell néhány sztárjukat arra, hogy miközben továbbra is megkapják a magas fizetéseiket a csapataiktól, arra számítanak tőlük, hogy cserébe minden második héten játsszanak egy videójátékkal.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso az Indy GP-n akar felkészülni az Indy 500-ra
Következő cikk Michelisz Norbert az utódját keresi – valódi versenyzési lehetőséget kínál az induló szimulátorkupa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország