Ezért nem indul Grosjean az F1 virtuális nagydíjain

A Haas versenyzője, Romain Grosjean elárulta, hogy miért nem indul a Forma-1 hivatalos virtuális nagydíjain. A francia azt is elmondta, hogy ő inkább az iRacinget részesíti előnyben a Codemasters hivatalos játékával szemben.

Romain Grosjean, Haas F1

Romain Grosjean, Haas F1

Jerry Andre / Motorsport Images

Mivel a koronavírus-járvány miatt a Forma-1 bizonytalan ideig szünetel, így számos versenyző a virtuális versenyzés felé fordult. Így tett a Haas pilótája, Romain Grosjean is, aki nemrégiben kezdett elmerülni az esport világában, sőt saját csapatot is alapított, amely az iRacingben megrendezésre kerülő Nürburgringi 24 órás versenyen debütál ezen a hétvégén.

Grosjean pedig három hete vágott bele a szimulátorversenyzésbe azután, hogy 10 éven keresztül nem töltött huzamosabb időt ezzel. És bár a Forma-1 hivatalos virtuális nagydíjain több pilóta is indul, többek között Charles Leclerc, Alex Albon, Lando Norris és Carlos Sainz is, Grosjean viszont nemrégiben elmondta, hogy hiába kérték fel a szereplésre, visszautasította azt.

„Kicsit kipróbáltam az F1 játékát, de rögtön nem volt kiváló érzés vezetni, szóval inkább azt félretettem, és az iRacingben merültem el huzamosabban. Valamilyen okból kifolyólag a GT-autókat kedvelem, és úgy érzem, az iRacing egy kicsit realisztikusabb az autó viselkedését tekintve.” – kezdte Grosjean a The Race-nek.

„Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja. Tudom, hogy a Forma-1 nagyon szeretné, hogy én is csatlakozzak, de ettől függetlenül kicsit kemény lenne nekem, ha két másodperccel lassabb lennék a többiek tempójához képest.”

Még több hír:

„Leginkább az érzés, a sebesség érzete, ami hiányzik, és ez ugyanolyan a szimulátorban is, még azokban a több millió fontos szimulátorokban is, amelyeket az F1-ben használnak. Szóval azt gondolom, hogy a korlátozások minden szimulátorban ugyanolyanok ilyen tekintetben.”

„Az egyetlen dolog, ami hiányzik, hogy a fenekemmel érzékeljek. Itt csak a kormányon keresztül és a motorhangon keresztül kapok információkat, és ilyen téren kiváló munkát is végeztek, viszont mégis hiányzik az az érzés, amit a kasztni ad, és számomra ez volt a legnehezebb a kezdetekben.”

Bár Grosjean egy évtizeden keresztül nem volt benne a szimulátoros világban, meglehetősen meredek fejlődési görbét tudott bemutatni az iRacingben. Bár Grosjean elismeri, hogy messze van a platform leggyorsabb versenyzőjétől, élvezte, hogy egyre előrébb kerül a rangsorban, és lépésről lépésre kezdte megtanulni a virtuális versenyzés trükkjeit.

„Nos, ez kiváló szórakozás, és rengeteg érdekes dolog van, amiket ki kell szúrni, például a beállításokkal kapcsolatban. A kezdetekben ez egy teljes munkaidős feladat, meg kell ismerned az üzemanyagszintet, és hogy gumit kell-e cserélned a versenyeken.”

„Eleinte azt sem tudtam, hogy hogyan kell gumit választani, ezért nem értettem, hogy miért vagyok ennyire lassú a bokszkiállásoknál. Azt mondták nekem, hogy azért, mert én gumit is cseréltem. Rengeteg dolgot kell megtanulnom, de ez jó szórakozás.”

Romain Grosjean, Haas F1

Romain Grosjean, Haas F1

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Több motorsport-bajnokság is az iRacinget választotta platformjának a virtuális bajnokság megrendezésére, többek között az IndyCar és a NASCAR is. Ráadásul az IndyCar iRacing Challenge-ben a Forma-1 mezőnyének legfiatalabb tagja, Lando Norris is indul a hétvégén.

Grosjeant sokkal jobban érdeklik az iracinges események, bár egyelőre sem a licence, sem a tapasztalata nincs meg ahhoz, hogy csatlakozhasson. És a szimulátoros fejlődését az sem segíti elő, hogy három gyermeke van.

„Időt kell találnom ahhoz, hogy megcsináljam a licencem, mivel jelenleg nem hiszem, hogy versenyezni tudnék az ovális pályákon. De a WRC-t imádom, és az IndyCarban való versenyzés is nagyon szórakoztató lenne, szóval ezek érdekelnek.”

„Csak azt mondom, hogy az időzítés, és az, hogy gyerekeim vannak otthon, nem mindig könnyítik meg a versenyzésemet.” – zárta Grosjean.

Grosjean esport-csapata, az R8G Sim Racing a Triple A Esports segítségével hét szimulátoros versenyzőt fog alkalmazni, akiknek a kilétét hamarosan megerősíthetik, és a várakozások szerint Grosjean új szimulátorversenyző-csapatáról és a francia pilóta ambícióiról is hamarosan lehull a lepel.

 

Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik F1-es aszfaltcsíkon hajtottunk körbe az F1 2019-ben, a Forma-1 hivatalos játékában. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok a videóban, ami segíthet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jön a legendák következő nagy online versenye: Button, Montoya, Fittipaldi...
Következő cikk Kövesd élőben a Formula E online versenyét, igazi versenyzőkkel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország