Ez nehezítette meg Verstappenék spái online versenyét

Max Verstappen Lando Norrisszal és 2 szimulátorversenyzővel egyetemben részt vett egy online versenyen, amelyet a virtuális spái pályán rendeztek meg. Az all-star csapat győzni tudott, azonban Verstappen féke miatt drámaira sikerült a végjáték – erről nyilatkozott a holland.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Előző hétvégén Lando Norris és Max Verstappen két szimulátoros veterán, Max Benecke és Max Wenig oldalán indult az iRacingben megrendezett spái 24 órás versenyen, amelyet meg is nyertek, még úgy is, hogy Verstappennek 15 perccel a futam vége előtt elromlott a féke, ezért pedig 1 kört vesztettek. A holland saját szavaival is elmesélte, mi történt ekkor.

„A fékpedálom elromlott – az igazi fékpedálom, amit otthon használok. Már ott volt mellette az új fékpedálom is, szóval már úgyis ki akartam cserélni őket, de túl lusta voltam ahhoz, hogy kicseréljem, és nem is túl könnyű dolog.”

Még több hír:

„Aztán 15 perccel a verseny vége előtt szó szerint hallottam, hogy leesik a fékpedálom, ez pedig nem volt túl kellemes! Azonban így is sikerült nyernünk. És egy remek okot adott arra, hogy rögtön kicseréljem a fékpedált.” – tette hozzá mosolyogva.

A hatszoros futamgyőztestől megkérdezték, hogy segít-e a szimulátorozás a Forma-1-ben is, a 21 éves pilóta szerint pedig igen.

„Azt gondolom, hogy segít, mivel tulajdonképpen ugyanazt a dolgot csinálom, legyen szó GT-autóról, vagy bármi másról, mindig a legtöbbet akarom kihozni belőle, próbálom megtalálni a legjobb íveket, dolgozok a beállításokon. Próbálok kiegyensúlyozott is lenni, mert tudom, hogy a riválisaim nagyon gyorsak, talán még gyorsabbak is, mint én. Szóval ez egy szórakoztató lehetőség arra, hogy formában maradjak.” – magyarázta Verstappen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szenzációs: Leclerc Vs. Verstappen a 90-es évekből
Következő cikk A Hondának Kvjat dobogója jelentette a habot a tortán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország