Exkluzív interjú a világ második legjobb szimulátoros F1-es versenyzőjével: Bereznay Dániel

Egy nagyon informatív és remek hangulatú interjút készítettünk a magyar eSport versenyzővel, aki az idei Forma-1 világbajnokságot a második helyen zárta a Mercedes színeiben a címvédő csapattársa társaságában.

Cover F1 2018

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

Hujber Dávid: Legutóbb pár hónappal ezelőtt beszélgettünk az akkor még épülőben lévő esportos karrieredről. Azóta mennyit változott az életed a napi rutinokat tekintve? Kerültek bele plusz dolgok, illetve a jelenlegi Bereznay Dániel miben látja másképp az eSportot?

Bereznay Dániel: Igen, a kezdettekkor is volt egy interjúnk, amikor még semmi nem volt mögöttem az F1 2017-es elődöntőn kívül. Égett bennem a bizonyítási vágy, hogy a világ legnagyobb motorsport csapatát ne szégyenteljesen, hanem méltó módon képviseljem. Most nagyon büszke vagyok, és még motiváltabb, mert az első lépcsőfokot megtettem, megtettük, a lehető legjobb irányba. Idén érettségizem, szóval a rutinom elég fix az iskola miatt, de minden hónapban vagy 10 napot Angliában töltök a csapatommal. A jövő izgalmasnak tűnik, hosszabb tavú terveink vannak, amik remélem, hogy ezen a sikeres úton haladnak tovább majd. Érettségi után a világ sokkal nyitottabb lesz.

Bereznay Dániel

Bereznay Dániel

Fotó készítője: Daimler AG

A második hivatalos F1 eSport szezonban közvetlen a címvédő csapattársad, Brendon Leigh mögött végeztél. Ha a ponttáblázatra tekintünk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a fiatal brit a mezőny fölé nőtt. Egy versenyzőnek mindig a csapattársa az első, akit le kell győznie, és úgy tűnik, ez a te esetedben különösen igaz. Valóban Leigh a legjobb, és ha igen, miért?

Ő a legjobb. Ezen nincs mit magyarázni. Az eredményei pontosan alátámasztják ezt. Az autók itt minden csapatnál ugyanazok, szóval talán nem annyira érvényes az, hogy a csapattársad kell legyőznöd. Mindenkit le kell győznöd, legalábbis meg kell próbálni és mindent megtenni. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy ő a csapattársam, mivel rengeteget tudok tőle tanulni. De ő is tőlem. Teljesen mások vagyunk a vezetési stílust és gondolkodásmódot tekintve, mégis századokra egymástól a pályán. Kiegészítjük és motiváljuk egymást, valamint gyorsabbá tesszük a másikat. A lehető legboldogabb vagyok vele. A második hely is egy remek eredmény.

Csapatoddal, a Mercedesszel rendkívül domináns módon nyertétek meg a konstruktőri bajnokságot. A felvételek alapján Brendonnal remek alakulatot alkottok, és jól megértitek egymást, ugyanakkor két teljesen más karakter vagytok. A csapattársad külső szemmel nehezen viseli a vereséget, addig te láthatóan más szinten, érettebben kezeled ezt. Ilyenkor fejben végigpörgeted azt, hogy mit tehettél volna másképp, vagy miben kellene még fejlődnöd?

Nem az én dolgom megítélni a képességeit. Nagyon jól érti a dolgát, tudja, hogy mit csinál. A tulajdonságai összessége teszik azzá, ami, és ez az ember, egy kétszeres és az egyetlen világbajnok, ráadásul fölényesen. Egy ekkora mezőnyből ez statisztikailag szinte lehetetlen és ő mégis megcsinálta. Kétszer is. Csak gratulálni tudok neki, és remélni, hogy ez nem a csúcspont, hanem a kezdet!

A Mercedes miben nyújt számodra támogatást? A sikeres futamok és szezonok után kaptok jutalmat, vagy csak a bajnokság végén a szervezőktől, akik 2018-ban a nyertes konstruktőrt 50 ezer dollárral jutalmazták.

Rengeteg alkalmazott van, aki velünk foglalkozik. Mérnökök, igazi versenyzők próbáljak szelesíteni a látókörünket. A kreativitás, a valósághoz való visszacsatolás is nagyon fontos. Próbáljuk minden szögből megvizsgálni a dolgokat. Ehhez sok forrás kell. Sok helyre mentünk el személyesen, sok szimulátorban, sok gokartban is ültünk. Ehhez talán csak a Mercedesnek vannak meg a forrásai jelenleg. Nem csak szerepelni jöttünk, hanem nyerni. És közösen nyerünk, és közösen tanulunk is.

F1 eSports Pro Series 1

F1 eSports Pro Series 1

Fotó készítője: Codemasters

Az első idényhez képest maga a körítés, a technikai megvalósítás óriási fejlődésen ment keresztül. Erre már egyértelműen mondhatjuk azt, hogy abszolúte a felsőkategóriát képezi. A felvételeken lenyűgöző volt mindezt látni. Belülről hogyan élted ezt meg, valamint mik azok a dolgok, amiken még változtatnál, csiszolnál? Vannak tervben olyan fejlesztések a következő idényre, amik még inkább látványossá tehetik a show-t? Ti, versenyzők közvetlen részt vesztek ebben a folyamatban?

Ez egy profi TV show. Az időarányokon, pár apróságon mindig lehet változtatni, de szerintem a SkySports (ők feleltek mind az online, mind a tévés közvetítésekért) remek munkát végeztek. Én a vezetésre összpontosítok, de amikor visszanéztem a futamokat, azt mondtam: „WOW”. Büszke vagyok és boldog, hogy része lehetek ennek a történetnek, sikertörténetnek.

Ha egyetlen dolgot kellene mondanod, amiben mindenképpen fejlődnöd kellene, mi lenne az?

Minden. Lehetnék talán kicsit agresszívabb a csatákban, de nem szeretek megosztó lenni, és nem szeretném, ha bárki is utálna velem versenyezni. Ha megvan az a nyers tempód, ami idén Brendonnak volt, akkor pole és első helyről a győzelem, de legalább csapatként az 1-2, akkor nincs szükség ilyenekre. Szóval kell még egy kis extra tempó, és soha többet nem kell forgalomba autóznod. Ez a cél. Végig. Szeretek versenyezni, de azt barmikor csinálhatom. Egy ilyen bajnokságban a győzelem és persze annak a módja a legfontosabb. A dominancia tűnik a legkönnyebbnek, mégis az a legnehezebb. Ismétlem magam. Egyenlő autók, 66 000 versenyző. 1-2 és 170 pontos fölény. Statisztikailag ez a lottóval ér fel. De megcsináltuk. És tovább feszegetjük a határokat.

F1 2018

F1 2018

Fotó készítője: Codemasters

A hírek szerint jövőre a Ferrari is megérkezhet a saját eSport csapatával, amivel a bajnokság minden eddiginél nagyobb hírverést kaphatna. Jelenleg az olaszok az egyetlenek, akiknek nincs ilyen csapatuk.

Ha a vörösök a virtuális világban is ott lennének, az hatalmas dolog lenne. Szerintem ez egy olyan lépés, amit meg kellene ragadniuk. Ez a jövő egy nagy szelete. És természetesen a show és a versenyzés ettől csak jobb, nagyobb lesz, mindenki ezt akarja, senki sem ellenkezik. Várjuk őket szeretettel. A győzelem értéke a legyőzöttől függ.

Idén egy női versenyző sem volt ott a mezőnyben. Mi ennek a fő oka? Egyszerűen kevés a női online játékos? A Liberty Media mindenképpen szeretné, ha legalább egy női indulója lenne a szériának.

Kevesebb nő játszik, és ők is csak hobbi szinten. Ez egy ilyen sport, ilyen játék. Ők az élet más területein vannak ott nagyobb számban. De ha valaki elszánt lesz, akkor minden esélye meglesz, hogy velünk küzdjön, akar a dobogó legfelső fokáért! Hajra Csajok!

F1 2018

F1 2018

Fotó készítője: Codemasters

Hogyan értékelnéd a Forma-1 2018-as szezonját? A nemzetközi sajtóban összességében azt mondják, a Ferrari egy nagyon nagy ziccert hagyott ki a Mercedes ellen, ami főként Vettel hibáinak tudható be. Jövőre a német világbajnok egy ifjú titán, Leclerc ellen fog versenyezni, aki akár azonnal borsot törhet az orra alá. És időközben Hamilton már ötszörös (!) világbajnok.

A 2018-as egy remek szezon volt. A nyomás Vettelen volt a legnagyobb talán az egész mezőnyben, de igen, ennek ellenére egy négyszeres bajnoktól nem vártuk ezeket a hibákat. Ettől volt ez a szezon is emberi. Ők nem robotok. Emberek. Ha ezek nem lennének, akkor miért néznénk a sportot? És ez egy csapatverseny. A Mercedes minden téren jobb volt. Egy picivel az autó is jobb volt összességében, és a pilóta, valamint a stratégia jelentősen. Mindig van lehetőség visszavágni és címet védeni is. Várom a következőt!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Motorsport Network felvásárolta a Virtually Entertained-et
Következő cikk Egy gamer Max Verstappen és Lando Norris ellen versenyezhetett (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország