Realisztikus V10-es kocsit készített a Race Sim Studio

A Race Sim Studio Michael Schumacher 2000-es Ferrarija alapján készítette el a V10-es „szörnyeteget”, amit a gamerek az Assetto Corsában próbálhatnak ki PC-n.

Michael Schumacher

Michael Schumacher

XPB Images

A Race Sim Studio az Assetto Corsa elnevezésű játékra készít modokat, melyek PC-re érhetők el. A „kínálatukban” fellelhetőek a 2017-es és 2018-as F1-es autók, illetve Formula 2-es, Formula 4-es és GT1-es autók virtuális mását is elkészítették már, míg „retro” kategóriában egyelőre csak egy 1979-es forma-1-es autó volt elérhető.

Azonban ez csak 2018 karácsonyáig maradt így, ugyanis december 25-én, mintegy ajándékként megjelentették Michael Schumacher 2000-es Ferrarijának alapján készített új művüket, egy brutális V10-es autót.

Ezzel a kocsival nyerte meg Michael Schumacher első ferraris világbajnoki címét 2000-ben, a legnagyobb riválisa ebben az évben a két mclarenes, Mika Hakkinen és David Coulthard volt. Az autó vezetési élményéről Jimmy Broadbent írt egy cikket a gtplanet.net-re.

 „A 2000-es onboard-felvételeket nézve lehet egy elképzelésed arról, hogy hogyan viselkedtek az autók. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy az RSS el tudta találni ezt az érzést. Az autó folyamatosan „ideges”, és nagyon figyelni kell a kocsi hátuljára. Ez a karakterisztika a leginkább az imolai pályán jött ki.” – írta Broadbent.

„A járgány viselkedése alapján azt gondolhatod, hogy jobb, ha finoman vezetsz, de az igazi élményt akkor éled át, ha rendesen nyomod neki. Minél gyorsabban mész, annál több lesz a leszorítóerőd. Nagyon nehéz szavakkal leírni az élményt: a maximális tapadásért a határon kell autóznod, az autó pedig könyörtelen. A kocsi ereje állandó, a gáz segítségével pedig előhívhatod a V10-es „zenebonát”. Elképesztő élmény.” – zárta.

Jimmy Broadbent egy videót is készített a 2000-es V10-es modról, ami lent tekinthető meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori szimulátoros bajnok tesztelhet a Formula E-ben
Következő cikk Verstappen világrekordja és egy nagyon látványos incidense a szimulátoros világban: (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország