Már 7 millióan játszottak a Forza Horizon 4-el

A Forza Horizon 4-nek remek volt a fogadtatása a megjelenésekor, és úgy tűnik, továbbra is töretlen a sikere, hiszen már 7 millióan próbálták ki a Playground Games játékát.

Forza Horizon 4

A Playground Games hivatalos Twitter oldala számolt be előző héten arról, hogy a Forza Horizon 4 játékosainak száma elérte a 7 millió főt. A számok 1 hónappal az első bővítés, a Fortune Island megjelenése után kerültek nyilvánosságra. Ezt a frissítést egyébként önmagában 2 millióan próbálták ki a megjelenését követő héten.

Ez pedig egyértelműen jó hír a Playground Games szempontjából. A sorozat előző tagja, a 2016 szeptemberében megjelent Forza Horizon 3 is kifejezetten sikeres játék volt, és több mint 9 millióan játszottak vele az FH4 megjelenéséig.

Még több hír:

Több különböző faktor is szerepet játszhat a Forza Horizon 4 sikerében. Az egyik az, hogy a játék Xbox One-ra és PC-re egyaránt elérhető, aki pedig megveszi a játékot, mindkét platformon játszhat, mindenféle plusz költség nélkül. Illetve szerepet játszhat még az Xbox Game Pass, ami a Microsoft Netflixhez hasonló szolgáltatása.

Persze az sem elhanyagolható tényező, hogy az FH4-et az „arcade” kategóriába lehet sorolni, szóval gamerek széleskörű rétege élvezheti a vezetést, nem csak a szimulátorokért rajongók.

A következő szereplő a pozitívumok listáján a heti szezonális változtatások, amelyek ettől a héttől kezdve egészen őszig fognak tartani. A Car Pass részeként folyamatosan 2 kocsival bővül a játék járműkínálata, az első kettő érkező pedig két rendkívül különböző autó: a 2005-ös Honda NSX-R GT és az 1929-es Mercedes-Benz SSK Barker Roadster.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elemzés: Mitől ilyen jó Verstappen?
Következő cikk Január 30-án indul a Gran Turismo Sport FIA Exhibition Series 1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország