Január 30-án indul a Gran Turismo Sport FIA Exhibition Series 1

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, már január közepe óta tudjuk, hogy érkezni fog a GT Sport következő online bajnoksága, most pedig már azt is tudjuk, hogy ez az Exhibition Series 1 lesz.

Трасса в Барселоне

Трасса в Барселоне

A hónap első felében már rághatták a körmüket a gamerek, hogy milyen online bajnokság fog indulni a Gran Turismo Sportban. Akkor még csak annyit árultak el, hogy a bizonyos bajnokság január 30-án fog elindulni, de azt még nem tudtuk, hogy milyen bajnokságról lesz szó – meglehetősen homályosan fogalmaztak.

Időközben kiderült, hogy ez az Exhibition Series 1 lesz, amit a Polyphony is megerősített. Az is kiderült, hogy az „igazi” FIA bajnokság csak az év későbbi részében fog elindulni, az Exhibition Series pedig azért lesz hasznos, mert így éles körülmények között szokhatjuk az 1.3.2-es frissítés újdonságait.

További híreink:

A sorozatot két kategóriában rendezik meg, mindkettő 10 fordulóból fog állni, és a szériák fordulói egybeesnek a másik széria fordulóival. Az első fordulót január 30-án rendezik, az utolsót pedig március 2-án.

Fontos még kiemelni, hogy a napi versenyek ezúttal már nem fogják befolyásolni az online bajnokságokat.

A legjobban teljesítő gamerek „Star Playerré” válhatnak. Európa Afrikával alkot közös régiót. A Nations Cupon a top-200 gamer kaphatja meg ezt a státuszt az online ranglisták eredménye alapján vagy a top-10 játékos minden országból. A Manufacturer Seriesben pedig vagy a top-200 gamer lehet Star Player a Stage ranglista alapján vagy minden gyártó 10 legjobb játékosa.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már 7 millióan játszottak a Forza Horizon 4-el
Következő cikk Megérkezett a DiRT Rally 2.0 minimum és ajánlott gépigénye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország