A Gran Turismo is ott lesz Japánban a 2019-es Nemzeti Sportfesztiválon

megosztás
hozzászólás
A Gran Turismo is ott lesz Japánban a 2019-es Nemzeti Sportfesztiválon
Szerző:
, Szerkesztő
2018. dec. 28. 15:19

2019-ben, Japán Nemzeti Sportfesztiváljának a történetében először már az eSport is szerepelni fog a versenyszámok között, a 3 szereplő játék egyik pedig a Gran Turismo Sport lesz.

A Japán Nemzeti Sportfesztivál története 1946-ra nyúlik vissza. Az eseményt évente rendezik meg, és rengeteg sportágban mérőzhetnek meg a résztvevők. Minden évben más prefektúrában (a prefektúra hasonló a megyéhez) rendezik meg az eseményt. 2019-ben, 1974 óta először Ibarakiba fognak látogatni a résztvevők, ahol a 47 prefektúra verseng egymással, bár legtöbbször összetettben a „hazai pályán” versenyző prefektúra szokott nyerni.

Tehát a 74. Japán Nemzeti Sportfesztivált Ibaraki rendezi, és ott lesz először sportág az eSport, köztük pedig versenyszám lesz a Gran Turismo Sport is.

További híreink:

A 2019 októberében megrendezésre kerülő esemény előtt egy online válogató lesz, mely két korcsoportra lesz osztva: az egyikben a 6 és 17 év közöttiek mérkőzhetnek meg egymással, míg a másik korcsoportban a 18 év felettiek versenyezhetnek. Az online válogatón a 20-20 legjobb köridőt elérő gamer jut be az elődöntőbe, ahol eldől, hogy ki fogja képviselni az adott prefektúrát az október 4-től október 6-ig tartó eseményen.

A Gran Turismo Sporton kívül még két játék, a Pro Evolution Soccer (PES) és a Puyo Puyo eSports fog részt venni a Japán Nemzeti Sportfesztiválon.

Ha már Japán, egy honfitársunk, Blazsán Patrik a Nissan egyik eseményének megnyerése okán részt vehetett a NISMO Festivalon a fuji pályán. Blazsán Patrik az FIA GT Championship World Finalsbe is bejutott. A lenti, a Nissan által készített videón ő, Mikail Hizal és Cloque Lopez szerepel, akik szintén bejutottak a döntőbe.

Következő cikk
Exkluzív: Bereznay Dániel a Mercedesszel és Hamiltonnal karácsonyozott

Előző cikk

Exkluzív: Bereznay Dániel a Mercedesszel és Hamiltonnal karácsonyozott

Következő cikk

Egykori szimulátoros bajnok tesztelhet a Formula E-ben

Egykori szimulátoros bajnok tesztelhet a Formula E-ben

Cikk részletei:

Sorozat eSport
Szerző Gyémánt Péter
Be first to get
breaking news