eSport
11 jún.
Ez az esemény véget ért
17 jún.
Ez az esemény véget ért
20 jún.
Ez az esemény véget ért
25 jún.
Ez az esemény véget ért
27 jún.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Elszabadult a pokol Norris F1 2020-as streamje alatt

megosztás
hozzászólás
Elszabadult a pokol Norris F1 2020-as streamje alatt
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 28. 18:00

Lando Norris kihasználva a Forma-1 mentes szabad hétvégéjét, kipróbálta a Codemasters legújabb F1-es játékát, de komoly versenyzés helyett inkább lazított, és roncsderbit tartott.

A koronavírus-járvány első komolyabb felvonása alatt a szokásosnál is nagyobb figyelembe központjába került Lando Norris. A brit pilóta már korábban is streamelt a Twitch.tv-n, de a kötelező otthonlét alatt még több online versenyen részt vett.

A Forma-1-es pilóták közül elsőként ő vett részt a #NotTheGP sorozat F1 2019-es versenyein is, még a Forma-1 hivatalos sorozata előtt. Az ő visszajelzéseit is felhasználta a Codemasters ahhoz, hogy az F1 2020-at még valóságosabbá tegyék, a My Team móddal együtt pedig a franchise eddigi legjobb részét alkotta meg a brit stúdió.

Mivel a megjelenéskor Norris még éppen a Stájer Nagydíjra készült, azt csak most tudta kipróbálni, de az első versenyek után hamar kiderült, hogy semmit nem vesztett az online tempójából sem, de inkább a szórakozásra helyezte most a hangsúlyt.

Norris és Tiametmarduk nyitott szobákat hoztak létre, így aki elég gyors volt (nekem nem sikerült, pedig próbálkoztam) az együtt tudott játszani a McLaren pilótájával, aki kikapcsolta a sérüléseket és a szabályokat is, így az eredmény sokkal inkább egy Wreckfest szerű roncsderbi lett, mint Forma-1-es verseny.

Norris egyébként azért nem a szimulátorát használta, hanem egy Logitech G29-es kormányt, mert elmondása szerint ugyanazokat a feltételeket akarta megtapasztalni, ami a legtöbb játékos számára is elérhető.

Egy fontos dolgot biztosan nem vesz át a McLaren 2021-ben a Mercedestől.

Ajánlott videó:

Saját Esport-bajnokságot indít a Ferrari!

Előző cikk

Saját Esport-bajnokságot indít a Ferrari!

Következő cikk

Leclerc változtatna az F1-es rajongói kapcsolatokon

Leclerc változtatna az F1-es rajongói kapcsolatokon
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , eSport
Versenyzők Lando Norris
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Köles István Ákos