ÉLŐBEN Leclerc harmadik jótékonysági online F1-es versenye: 19:00

19 órától veszi kezdetét Charles Leclerc harmadik jótékonysági virtuális nagydíja, amin jelenlegi F1-es versenyzők is rajthoz állnak. Az eseménysorozat ideje alatt újabb nagyobb összegeket gyűjthetnek a koronavírus elleni harcban.

Pierre Galsy, AlphaTauri, Daniel Kvyat, AlphaTauri, Lando Norris, McLaren, Carlos Sainz, McLaren, Sebastien Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A hu.motorsport.com már több alkalommal írt Charles Leclerc jótékonysági kezdeményezéséről, valamint annak részleteiről, beleértve az első és második fordulót. A Ferrari monacói pilótája nagyon sokat dolgozott azon, hogy mindez létrejöjjön, példát mutatva ezzel a sporttársak előtt.

Még több F1 hír:

A mezőny 19 versenyzőből áll össze, akik között a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is ott van. A belga válogatott sztárjátékos szintén szeretne segíteni, és reméljük, hogy sikerül elérni a 100 ezer dolláros összeget, ami az eredeti cél volt. 

Az első adományok igen hamar befutottak a #RACEFORTHEWORLD eseményre, és természetesen a magyar rajongóknak is megvan a lehetőségük az adakozásra. Ezt igen egyszerű formában tudjátok megtenni a fenti linken keresztül. Az összeget a koronavírus elleni harcra fogják fordítani.

Leclerc hivatalos Twitch csatornája is élőben közvetíti a harmadik virtuális jótékonysági nagydíjat, amit a monacói a mini-bajnokság részeként az élről várhat. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Sainz-Norris duóval rohamoz a McLaren vasárnap a virtuális Kínai Nagydíjon
Következő cikk Leclerc nyerte a jótékonysági F1-bajnokságot, több mint 70 ezer dollárt gyűjtöttek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország