ÉLŐBEN a Supercars következő online fordulója: Norris is rajthoz áll (11:00)

A Motorsport.tv is élőben közvetíti az ausztrál Supercars sorozat online bajnokságát, ahol Max Verstappen után Lando Norris is rajthoz áll a Forma-1 mezőnyéből. Egy igazán izgalmas esemény a virtuális belga F1-es pályán Spában.

Lee Holdsworth, Tickford Racing

Lee Holdsworth, Tickford Racing

Tickford

Mint arról korábban már beszámoltunk, Lando Norris is ott lesz az indulók között a BP Supercars All Stars Eseries ötödik fordulójában, amit a virtuális Spa-Francorchamps-ban rendeznek meg. Természetesen élőben közvetítjük számotokra az eseményeket.

Még több F1 hír:

Pár héttel ezelőtt Max Verstappen mutatkozhatott be a bajnokságban, és a négy versenyből három futamon a második helyen ért célba, így érdekes lesz látni, hogy a McLaren versenyzője, aki szintén sokat szimulátorozik, mire lesz képes a többi résztvevő ellen.

Norris eddigi legérdekesebb vendégszereplése az IndyCar-ban volt, ahol rögtön időmérőt és futamot nyert Austinban. Indianapolisban is minden esélye megvolt erre, de 2 körrel a leintés előtt kiesett, méghozzá igencsak furcsa körülmények között, ami hatalmas sajtóvisszhangot váltott ki.

A program az időmérő edzéssel veszi kezdetét, amit az első verseny követ. 8 köre lesz a pilótáknak arra, hogy eldöntsék, ki a legjobb. A második futam szintén 8 körből áll majd, de fordított rajtráccsal, míg a fináléban, a harmadik versenyen 14 kört kell teljesítenie a mezőnynek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Onboard nézetből is Vettel szimulátoros debütálása a legendák versenyén: videó
Következő cikk Norris szembe fordult a forgalommal, majd ütközött, és elállta a bokszbejáratot (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország