Német Európa-bajnok a GT Sportban, Blazsán Patrik nagyon szerencsétlen napja

Akár történelmi magyar siker is születhetett volna az eSportban, de a favorit Blazsán Patrik igen rossz napot fogott ki az élő madridi döntőben 500 néző előtt. A győztes így a német riválisa lett.

Kazunori Yamauchi y Lucas Ordoñez, GT Sport

Az eSport a motorsportban is egyre nagyobb teret nyer magának. A GT Sport mögött igen komoly nevek állnak, kezdve a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA).

A madridi európai döntőre a 30 legjobb versenyzőt hívták meg a kontinensről, akik 11 országból képviselték a hazájukat. Magyarországról három tehetség érkezett. Blazsán mellett Báder Benjamin és Tápai Ádám küzdhetett meg azért, hogy döntőbe kerüljön.

Tápai esetében nem volt reális esély erre a selejtezőben, míg Báder egészen drámai módon vesztette el a lehetőséget a döntőre. Benjamin versenye az elmúlt évek talán legizgalmasabb és leglátványosabb futamát hozta, miközben négyen centikre követték egymást, és majdhogynem körről körre más volt a dobogósok sorrendje. Báder nem egyszer volt az élen a Peugeot volánja mögött, de egy kisebb elfékezés elegendő volt ahhoz, hogy visszacsússzon a harmadik helyre, így lemaradt a döntőről.

El Toyota TS050 Hybrid en GT Sport

El Toyota TS050 Hybrid en GT Sport

Fotó készítője:

Patrik ezzel szemben rendkívül domináns módon húzta be a futamát, és várhatta abszolút favoritként a folytatást.

A selejtezőfutamok után a döntőbe Blazsán mellett a német Hizal, a brit Grady, az olasz Mangano, a francia Lenoir, a brit Suswillo, a francia Duval, a francia Pagandet, a portugál Salazar és a spanyol Lopez jutott be.

A mindent eldöntő futamsorozat időmérőjét Hizal nyerte meg, közel 0.5 másodpercet adván a magyar tehetségünknek, aki egy hajszállal végzett Grady és Mangano előtt. Ők hárman gyakorlatilag ugyanazt az időt futották meg: 1:29.009-1:29.049-1:29.066. A legjobb ötben zárt még Lenoir egy 1:29.329-es idővel.

A finálé első helyszíne Alsace volt, ahol 7 kört kellett teljesítenie a mezőnynek az N500 kategóriában.

Hizal győzelme, Mangano óriási felzárkózása, Blazsán negyedik helye

Az első verseny nem úgy sikerült Patrik számára, mint azt várta vagy szerette volna. Sokat csúszkált alatta az Audi R8, miközben Hizal a McLaren F1-gyel folyamatosan növelte az előnyét. A 7 körös verseny 3. körében Grady kihasználta a magyar versenyző hibáját és a Ferrari 458 Italiával el is ment a riválisa mellett. Egy körrel később Patrik az elsők között állt ki az új gumikért. Ez kiváló döntés volt tőle, mert a kiállások után újra a magyar reménységünk volt Hizal mögött, de már 4.4 másodperces hátránnyal. Grady közben az 5. helyre csúszott vissza Suswillo és Lenoir mögé.

Hizal végül domináns módon, több mint 8 másodperes előnnyel ért célba az első helyen. Az utolsó körben óriási harc volt a dobogós helyekért. Patrik nem a legjobban jött ki ezekből a csatákból és még a pódiumról is lecsúszott. A negyedik helyen zárt Lenoir és Mangano, valamint a győztes Hizal mögött. A futam legjobbja az olasz Mangano volt, aki az első körben a korlátnak vágta az M4-es BMW-t, és a mezőny végére esett vissza, de onnan is képes volt visszajönni.

Porsche, Gran Turismo Sport

Porsche, Gran Turismo Sport

Fotó készítője:

Hizal a győzelméért 12 pontot kapott, Mangano 10-et, Leonoir 8-at, míg Blazsán csupán 7-et. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Patrik messze nem a legjobb autóval állhatott fel a rajtrácsra. Az Audi R8 volt az egyetlen összkerekes gép a mezőnyből, nem a legideálisabb menettulajdonságokkal. Ez jól látható módon megnehezítette a korábban szinte végig domináló eSport versenyző helyzetét. 

A második versenyt a GR.3 kategóriában a Dragon Trail Seaside II nevezetű pályán rendezték meg. Itt összesen 9 kört kellett teljesítenie a versenyzőknek 14x gumikopás és 3x üzemanyag fogyasztás mellett. Az első futamhoz hasonlóan gördülőstartot vettek a versenyzők.

Hizal duplázott, Blazsán az utolsó körben bukta el a dobogót és ismét negyedik lett

A második futam rajtrácsa az első verseny végeredménye alapján alakult ki, így Blazsán a negyedik helyről vághatott neki a távnak a közepes gumikon, akárcsak a riválisai, kivéve Lenoirt lágyon előtte. A Williams F1 Team eSport versenyzője erre a versenyre egy VW Beetlet kapott, amivel már az első körben visszaesett az ötödik helyre. Suswillo ment el mellette a BMW M6 GT3-mal. Nem sokkal később Salazar is megelőzte a Porsche RSR volánja mögött. 

A 3. körtől Blazsán magasabb fokozatra kapcsolt, majd visszaszerezte a negyedik helyét. A hátránya ekkor 2.5 másodperc volt a vezető Hizalhoz képest, míg Mangano 1.3 másodpercre volt a némettől. Elsőként az új gumikért Lenoir, Lopez és Pagandet állt ki. Az 5. körben Duval, Blazsán, Hizal és Mangano egyszerre álltak ki a bokszba, lágy gumikért. Ezzel virtuálisan Lenoir vette át a vezetést a kemény gumikon, de Hizal szinte azonnal megelőzte a franciát, majd Mangango is hasonlóan tett a sokkal gyorsabb keveréken.

Gran Turismo Sport

Gran Turismo Sport

Fotó készítője: Polyphony Digital

A 6. körben már mindenki teljesítette a kerékcserét, így újra Hizal vezette a futamot Mangano, Lenoir és Blazsán előtt. Patrik egy körrel később a célegyenesben könnyedén kerülte ki Lenoirt és jött fel a dobogó harmadik fokára. Az utolsó körben sajnos Blazsán túl szélesre vette a kanyart, amivel elvesztette a dobogóját. A győztes ezúttal is Hizal lett, aki mögött közel 0.6 másodperccel Mangano ért célba, míg Suswillo már relatíve messze volt.  

Az utolsó futam helyszíne a sokak által ismert katalán ring volt Barcelonából, ahol többek között az F1-es mezőny is versenyez. A táv 20 kör volt 8x gumikopás és 1x üzemanyag fogyasztás mellett az X2014-es kategóriás autókkal, továbbra is gördülőstarttal. A tét minden eddiginél nagyobb volt a dupla pontok miatt. A rajtrács most is az előző verseny végeredménye alapján alakulhatott ki.

Hizal Európa legjobbja, Blazsán nagyon szerencsétlen napja

A harmadik verseny előtt Hizal a két győzelmével 24 pontot tudhatott a neve mellett a 20 pontos Mangano és a 14 egységet számláló Blazsán előtt.  

Blazsán remekül rajtolt és az első kanyarban már ott is volt a harmadik helyen az Adrian Newey által tervezett szörnyeteggel Suswillo és Hizal mögött. Mangano a 6. helyre esett vissza. A mezőnyből Hizal és Lenoir rajtolt csak közepes gumikon, míg a többiek Lopezt kivéve keményen indult. A spanyol a lágy mellett tette le a voksát és így hamar meg is előzte a magyar versenyzőt. Az 5. körben Blazsán ugyan csak az 5. helyen állt, előtte Lenoir és Lopez is lágyabb gumikon ment. 

A 6. körben Blazsán Suswillio mellett ment el, amivel feljött a harmadik helyre Lopez és Hizal mögé. A kör végén azonban a brit és Lenoir is visszaelőzte. Hizal mindeközben a közepes gumikon érinthetetlen volt, 3.2 másodperccel vezetett a lágy gumis Lopez előtt.  A 7. körben a magyar versenyző ismét lecsapott, aminek Lenoir örült a legkevésbé. Elsőként Lopez és Lenoir cserélt gumit. A spanyol és a francia is friss közepes gumikon folytatta tovább. Ekkor még 12 kör volt hátra. Hizal a 8. körben abszolválta a cseréjét. A harmadik helyen folytatta tovább a kemény gumikon.

A versenyt Blazsán vezette, kiállás nélkül, azonban egy körrel Hizal után ő is beállt, akárcsak Suswillo. A magyar a közepes abroncsokat választotta, tehát az eggyel gyorsabb keveréket. A negyedik pozícióban támadhatott, előtte Lopezzel, Hizallal. Hirtelen azonban a 10. helyre esett vissza, miután tőle nem megszokott módon ismét hibázott, majd megpördült és még a falat is eltalálta, szemben állva a forgalommal. 

A döntő futamot végül Hizal nyerte, amivel totális dominanciát mutatott, és teljesen megérdemelten lett Európa-bajnok. Gyakorlatilag esélyt sem adott az ellenfeleinek, akik hozzá hasonlóan igen magas szintet képviselnek, de ma nem tudtak felérni hozzá.     

A fináléban Lopez lett a második a szintén dobogós Suswillo előtt. Blazsán csak a mezőny utolsó felében ért célba, és még büntetést is kapott.

Hizal 48 ponttal fejezte be a bajnokságot, így a lehető legtöbb pontot szerezte. A második Suswillo lett Mangano előtt. A legjobb ötben találjuk még Lopezt és Lenoirt.  Blazsán hatodikként fejezte be az eseményt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új, ingyenes F1-es játékot ad ki mobilra a Codemasters
Következő cikk Ferrari: A videójátékok az F1 riválisai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország