Elhalasztották a második fordulót, veszélyben az F1 Esport-széria jövője
Elhalasztották az F1 Sim Racing 2023 világbajnokság második fordulóját, miközben számos kérdőjel gyülekezik a két magyar indulót is felvonultató széria fölött.
A RaceFans számolt be arról, hogy elhalasztották az e hétvégére tervezett F1 Sim Racing 2023 világbajnokság második fordulóját. A Forma-1 hivatalos esport-szériájának már az első fordulója sem a tervek szerint zajlott, a két verseny helyett csak egyet rendeztek, és míg korábban az F1 komoly promóciót és marketinget ölt a sorozatba, addig ezúttal a stockholmi fordulót úgy adták le élőben, hogy előtte nem értesítették a rajongókat, hogy forduló lesz november végén.
Most pedig az F1 szóvivője megerősítette a RaceFansnek, hogy elhalasztották a második fordulót: „A Forma-1 megerősíti, hogy az F1 Sim Racing 2023 világbajnokság második fordulóját elhalasztották. Az F1 továbbra is együtt fog működni az esport csapatokkal és a partnerekkel, hogy újabb fejleményekről számoljon be a megfelelő időben.”
A sorozatban 20 versenyző áll rajthoz a 10 F1-es csapat színeiben az EA F1 23-as játékában. Mind a 10 csapat hivatalosan jelen van a szériában, a kocsik viszont egyenlő teljesítményre vannak állítva, hogy a pilóták képességei domborodjanak ki.
A sorozatban szerepel két magyar pilóta is: Bereznay Dániel már-már veteránnak mondható, a legjobb eredménye a konstruktőri cím és az összetettbeli második hely, mellette pedig Sipos Patrik is szerepel a szériában.
Az első fordulóban Thomas Ronhaar győzött, Bereznay a hatodik lett a Mercedesszel, Sipos pedig a 15. helyen ért célba az Alpine-nal.
Eközben a Ferrari technikai igazgatója elmondta, mik a 2023-as Ferrari legnagyobb hibái, míg az Aston Martin új megállapodást jelentett be, változik a csapat neve.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.