BRÉKING

Egészen új versenyhétvége-lebonyolítások is kerültek az F1 2017-be

A Codemasters legfrissebb hivatalos Forma-1-es játékába olyan újdonságok kerültek be, mint például a duplaforduló, de akár a szokványoshoz képest teljesen máshogy is eldönthetjük, ki hova álljon a rajtrácson.

F1 2017 gameplay screenshot

Fotót készítette: Formula 1

Amellett, hogy a gyártó Codemasters rengeteg energiát fektetett az F1-es autók kezelésébe és teljesítményébe, maga a játékmenet is tartalmaz újdonságokat. Ebből legtöbbet a történelmi autók kipróbálásáról beszéltek, amelyre meghívásos versenyek keretében lesz mód a karrieren belül, de nem csak ez az egyetlen bővítés.

Bekerült a játékba több alternatív vonalvezetés meglévő pályákból kialakítva, emellett pedig éjszaka is kipróbálhatjuk majd Monacót. Az egyik legérdekesebb változtatás viszont a versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozik, erről Lee Mather beszélt a Motorsport.tvnek. "Szerettünk volna megváltoztatni néhány pályát, ez teljesen más játékélményt ad majd mindenkinek."

"Lehetőség nyílik arra, hogy akinek arra van igénye, sprintversenyeket fusson, de a bajnokságok lebonyolításában is vannak átalakítások. Ilyen lehet például a duplaforduló egy adott versenypályán, illetve ha már duplaforduló, meg lehet oldani azt is, hogy a második verseny rajtrácsát az első verseny eredménye határozza meg.

Alapos ráncfelvarráson esett át a játék autófejlesztési része azok számára, akiknek mindenük a stratégia, a tervezés és a hosszabb távú gondolatok. Mather ezt így kommentálta: "Óriási lehetőségek rejtőznek a játékban. A tavalyi R&D rendszer elég lineáris volt, és a játékosok csak egy terület fejlesztésére koncentrálhattak, idén viszont sokkal szélesebb spektrumra kell figyelni, szinte mint egy RPG-játékban."

Az F1 2017 megjelenése már nagyon közel van, így ne hagyd ki a lehetőséget és csapj le az exkluzív ajándékra, hozzá a játékkal, amit ezen a linken keresztül rendelhettek meg a különböző platformokra, érhettek el, valamint tudhattok meg róla minden fontos információt.

"Aki ebbe belevág, nem csak a konkrét fejlesztést kell szem előtt tartani, hanem az egyes elemek, például a motor vagy a váltó megbízhatóságát is. Számos elemre felbontottuk a motort, így ezek mindegyikére figyelni kell, épp melyik használódott el. Ha a vezetési stílusom kicsinál bizonyos alkatrészeket, ezeket mind-mind figyelembe kell vennem a játék során."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Need for Speed Payback: itt az új trailer, és a 2017-es BMW M5
Következő cikk F1 2017: megkezdődtek a regisztrációk a hivatalos virtuális világbajnokságra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország