Bereznayval Kínában terjeszkedik az F1 eSport

megosztás
hozzászólás
Bereznayval Kínában terjeszkedik az F1 eSport
Szerző:
, Szerkesztő
2019. szept. 3. 13:44

A New Balance Esports Pro Series 2019-es rajtja előtt hivatalosan is kiadták a rajtlistát, amelyen ott szerepel Bereznay Dániel is, aki idén az Alfa Romeót képviseli a virtuális F1-ben.

Az F1 eSport bajnokságának kvalifikációs szakasza lezárult, a sportág pedig közleményben erősítette meg a mezőny összetételét. Az idei évben először lesz teljes a virtuális mezőny, miután a Ferrari is csatlakozott a sorozathoz, amelyben a legjobb online versenyzők mérhetik össze a tudásukat. Természetesen a mezőny tagja a már kétszeres győztes Brendon Leigh, aki továbbra is a Mercedest erősíti. Enzo Bonito a szimulátoros küzdelemnél tovább jutva a 2019-es Race of the Champions elnevezésű eseményen már profi versenyzőket is legyőzhetett, a virtuális pályán a McLarent erősíti majd. És természetesen a mezőny tagja Bereznay Dániel is, aki tavaly második helyen végzett az összesítésben.

A Ferrari első alkalommal szerepel az eSport bajnokságban, ráadásul első alkalommal lett a mezőny tagja az olaszok akadémiájának egyik fiatal tehetsége, David Tonizza a Racing Point eSport csapatát erősíti majd. Idén a versenyzők jelentősen megnövelt pénzdíjakért küzdhetnek, 2019-ben a tavalyi összdíjazás több mint a duplája, összesen 500 ezer dollár kerül szétosztásra. Az eSport bajnokság természetesen követi a forma-1-es szabályváltoztatásokat, így idén a virtuális pályán is díjazzák majd a futamok leggyorsabb köreit produkáló versenyzőket.

A négy versenyből álló sorozat állomásaira szeptember 11-én, október 2-án, november 6-án és december 4-én kerül sor, mind a négy versenyt a Facebook, a YouTube és a Twitch is közvetíti, míg a globális televíziós piacon a Sky UK, a holland Ziggo, a finn MTV és a Fox Australia közvetíti majd az eseményeket. Ráadásul idén Kínában is követhetőek lesznek az események, a Forma-1 megállapodást kötött a Huya nevű kínai streaming szolgáltatóval, amely élőben közvetíti a Pro Series eseményeit. A sportág abban bízik, hogy a világ egyik legnagyobb eSport nagyhatalmának számító Kínában a közvetítésekkel egyre többen kapnak kedvet a játékhoz, és így talán már nem kell sokat várni az első kínai F1-es eSportoló bemutatkozására sem.

Még több hír:

"A tíz csapat versenyzői készen állnak, hogy elkezdődjön a 2019-es F1 New Balance Esports Pro Series. Brandon Leigh mesterhármasra készül, de olyan hihetetlenül tehetséges versenyzők állnak az útjában, mint Frederik Rasmussen, Daniel Bereznay, Enzo Bonito és Floris Wijers, hogy csak pár nevet említsek az éhes trónkövetelők közül. Az 500 ezer dolláros összdíjazás a tét, már alig várjuk, hogy elkezdődjön a négy élő show-ból álló sorozat, és hogy melyik hivatalos F1-es csapat szerzi meg a végső győzelmet" - mondta Julian Tan, a Forma-1 eSport főnöke.

"Az F1 Esport sorozat erősebbé és erősebbé válik, különösen a növekvő nézettségnek köszönhetően. Mind a 10 csapat részvételével a harmadik szezon az eddigi legizgalmasabbnak ígérkezik. A csapatok készen állnak, a versenyzők készen állnak, már csak kezdődnie kell a show-nak" - mondta a Codemaster ügyvezetője, Frank Sagnier.

"A beszédnek lassan vége, most már a sebességé lesz a főszerep, az izgalomé, az akcióé. Magasan képzett sportolók, elkötelezett csapatok egy elképesztő játékban, és a versenyszellem, ami az eddigi legjobb versenyt ígéri idén. A sorozat sikerét jelzi, hogy a sportjogokat birtokló csapatok világszerte azt figyelik, hogy az F1-es csapatok mit alkottak, és az izgalom láttán a szurkolók azt kérdezgetik, hogy hogyan lehetne ezt átültetni az ő sportjukba" - mondta lelkesen Garry Cook, a Gfinity elnöke.

A 30 fős mezőny:

Bereznay Dániel, Alfa Romeo Racing F1 Esports 
Kimmy Larsson, Alfa Romeo Racing F1 Esports 
Salih Saltunc, Alfa Romeo Racing F1 Esports 
David Tonizza, Ferrari Driver Academy
Amos Laurito, Ferrari Driver Academy
Gianfranco Giglioli, Ferrari Driver Academy  
Floris Wijers, Haas F1 Team Esports 
Jan Fehler, Haas F1 Team Esports 
Martin Stefanko, Haas F1 Team Esports 
Enzo Bonito, McLaren Shadow 
Bono Huis, McLaren Shadow  
Allert van der Wal, McLaren Shadow 
Brendon Leigh, Mercedes-AMG Petronas Esports
Patryk Krutyj, Mercedes-AMG Petronas Esports
Daniel Shields, Mercedes-AMG Petronas Esports
Daniele Haddad, SportPesa Racing Point F1 Esports Team
Marcel Kiefer, SportPesa Racing Point F1 Esports Team
Lucas Blakely, SportPesa Racing Point F1 Esports Team
Frederik Rasmussen, Red Bull Racing Esports 
Joni Tormala, Renault Sport Team Vitality 
Nicolas Longuet, Renault Sport Team Vitality 
Jarno Opmeer, Renault Sport Team Vitality 
Cedric Thome, Renault Sport Team Vitality 
Simon Weigang, Renault Sport Team Vitality 
Patrik Holzmann, Scuderia Toro Rosso Esports
Cem Bolukbasi, Scuderia Toro Rosso Esports
Manuel Biancolilla, Scuderia Toro Rosso Esports
Álvaro Carretón, Williams Esports
Tino Naukkarinen, Williams Esports
Isaac Price, Williams Esports


Augusztusban volt 25 éves a Forma-1 egyik legintenzívebb jelenetsora, Jos Verstappen Benettonjának kigyulladása, amely most, hogy ismét tervbe van véve a tankolás visszahozatala, bizarr aktualitást kapott.

Következő cikk
F1 2019: ilyen egy kör a legendás F1-es belga versenypályán

Előző cikk

F1 2019: ilyen egy kör a legendás F1-es belga versenypályán

Következő cikk

Norris: 80 százalékot a pályán, 20-at a szimulátorban végzett munkámnak köszönhetek

Norris: 80 százalékot a pályán, 20-at a szimulátorban végzett munkámnak köszönhetek
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , eSport
Szerző Horváth Gábor