Bereznaynak aláírt szerződése van, de még nem árulja el, kivel…

Tegnap érkezett a hír, hogy az F1 eSport-VB tavalyi 2. helyezettje, Bereznay Dániel elhagyja a Mercedes csapatát, a YouTube-csatornájára feltöltött videóban az nem derült ki, hogy hova szerződik, de azt igen, hogy mikorra várható a bejelentés.

Dani Bereznay

Dani Bereznay

Daimler AG

Tegnap két fontos eSporttal kapcsolatos bejelentés is érkezett: egyrészt, immáron mind a 10 F1-es csapat képviselteti magát a virtuális bajnokságban is, hiszen a Ferrari is csatlakozott, másrészt az egyik legismertebb magyar szimulátorversenyző, Bereznay Dániel bejelentette, hogy távozik a Mercedes csapatától.

Még több hír:

Bereznayval tegnap mi is készítettünk interjút, de a fiatal tehetség a saját YouTube-csatornáján is beszélt a váltásról, ahol azt is elmondta, egy másik csapattal már aláírt szerződése van, úgy érzi, jól döntött, és a hosszú távú fejlődése szempontjából is jól fog járni új csapatával. A bejelentés július környékére várható.

A videóban kiemelte, hogy nem a Mercedes, hanem az ő döntése volt a váltás. A 2018-as szezonban Dani csapattársa az eddigi két F1-es eSport-szezon mindegyikét megnyerő Brendon Leigh volt, míg Dani 2017-ben a top-40-ig, 2018-ban pedig a csapatbajnoki címig és az egyéni 2. helyig jutott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bereznay Dániel elhagyja a Mercedest, de...
Következő cikk F1 2019: ilyen a legendás Ferrarival és McLarennel versenyezni Monzában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország