Interjú

Bereznay: Őszintén csak a világbajnoki címnek tudnék örülni

2018-ban második, 2019-ben harmadik, 2020-ban pedig ötödik lett az F1 Esports Pro Seriesben Bereznay Dániel, aki elmondta, hogy a koronavírus-járvány miért nehezítette meg idén a dolgát a sorozatban, ahogy azt is, milyen élményekkel gazdagodott tavasszal. A Motorsport.com magyar kiadásának adott interjújában azt is egyértelművé tette, őszintén csak a világbajnoki címnek tudna örülni.

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Bereznay Dániel 2018-ban a Mercedes csapatával debütált az F1 hivatalos esport-sorozatában, ahol rögtön a második helyen végzett a bajnokságban csapattársa, Brendon Leigh mögött. 2019-ben az Alfa Romeóhoz igazolt, velük teljesítette a 2019-es és a 2020-as idényt is, és megerősítette, hogy hosszú távú szerződése van az istállóval, vagyis marad náluk.

Az első alfás szezonjában a harmadik lett, most pedig ötödikként zárt, így Frederik Rasmussen mellett ő az egyetlen, aki az utóbbi három szezon mindegyikében a top-5-ben végzett. Amikor a szezonja alakulásáról kérdeztük, Dani azt mondta, nem elégedetlen, viszont az egyetlen eredmény, aminek igazán őszintén tudna örülni, az a világbajnoki cím lenne.

„A mezőny ereje és a lebonyolítás megváltozása miatt - ezúttal az arénák helyett otthonról versenyeztünk -, nem lehetek elégedetlen, viszont elégedett sem vagyok. A 2020-as évre a top-3-at céloztam meg, de a valós cél a győzelem volt. A végső győzelemhez viszont nem voltam elég kiegyensúlyozott, és szerintem míg a többiek gyorsulni tudtak az otthoni környezetben, addig én inkább az arénában éreztem magam jobban.

„A többieknek talán kisebb nyomást jelentett, hogy otthonról versenyeztek, én viszont magabiztosabbnak érzem magam az arénában, amikor mindig hozzá kell szokni az új felszereléshez – sajnos tavaly az alkalmazkodókészségemet nem tudtam úgy kamatoztatni emiatt, mint korábban.”

További híreink:

 „A következő három évre nézve az a legfontosabb, hogy még mindig esportoló legyek, mert nagyon szoros a mezőny, minden évben meg kell küzdenünk a pozíciónkért. Az egyetlen cél pedig a világbajnoki cím, más eredménynek nem igazán tudok őszintén örülni.”

Dani arról is mesélt, hogy mikor jött rá arra, számára a szimulátorversenyzés több is lehet egyszerű játéknál, azt pedig végig tudta, meg kell dolgoznia azért, hogy bent is maradjon a legjobbak között.

„Csak 2017-ben realizáltam, hogy ez nem csak játék, amikor a Liberty Media bejelentette, hogy lesz egy esport-széria a Codemasters platformján. Azelőtt csak néhány magyar bajnokságban játszottam, egyszerűen szerettem a versenyzést.

„Aztán amikor a nulláról eljutottam az elődöntőbe és kiutaztam Londonba, majd én lettem a Veloce Esports első igazolt e-versenyzője, akkor jöttem rá, hogy ebből lehet valami. Ekkor már tudtam, hogy ha jó vagyok, akkor ebből meg lehet élni, és ezzel együtt jöhet a közösségi média és az elismertség, ez pedig további motivációt jelentett arra, hogy áldozatokat hozzak ez ügyben.”

„Természetesen ahhoz, hogy egy sima játékosból profivá válhass, nagyon sokat kell gyakorolnod, a teljesítmény pedig szerintem a tehetség és a hatékonyan befektetett idő szorzata. Én sosem terjesztettem olyan tévhiteket, hogy minden csak a munka kérdése, mert hiába dolgoznak nagyon sokan rengeteget, nem lesznek annyira gyors futók, mint Usain Bolt, vagy annyira gyors versenyzők, mint Michelisz Norbi.”

 

„Ezzel együtt a megfelelő időbefektetéssel többszázan képesek lehetnek arra, hogy kvalifikálják magukat az esport-szériába, és az utóbbi években az én életem sem arról szólt, hogy pénteken elmegyek iszogatni, barátokkal, barátnővel eljárok bárhova, sokkal inkább arról, hogy ahogy hazaérek az iskolából, lefekvésig gyakorlok és megpróbálok jobb lenni a tegnapi önmagamnál.”

„Tavaly év elején szerettem volna kicsit pihenni vakációzni, viszont beütött a koronavírus-járvány, ami miatt sok F1-es verseny elmaradt, ennek következtében pedig virtuális futamokat rendeztek, rengeteg szempár szegeződött az esportra, mi pedig nagyon sok tartalmat gyártottunk, és azon voltunk, hogy minél jobb színben tüntessük fel szeretett sportágunkat.”

A koronavírus-járvány kitörése miatt 2020 tavaszán a valós versenyek helyét ideiglenesen a virtuális versenyek vették át. Amikor arról kérdeztük Danit, hogy melyik a kedvenc pillanata ebből az időszakból, így válaszolt:

„Egy spái verseny a kedvencem, amikor az utolsó helyről rajtolva tudtam megnyerni a futamot. Spa a kedvenc pályám, ráadásul ezen a versenyen sok valós versenyző is részt vett. Az utolsó körökben tudtam az élre állni, akkor pedig már sikerült beosztanom az előnyt. Ezen a futamon Leclerc-rel és Norrisszal is csatáztam, Lando még a bokszutcába is betolt!”

„Az is nagyon jó volt, amikor Giovinazzival a Discordon beszéltem, miközben versenyeztünk, majd miután lement a verseny, még ott maradtunk 5 körös futamokat játszani, véletlenszerű rajtsorrenddel. Itt is egy csomóan összegyűltünk, ott volt rajtunk kívül Norris és Leclerc is, akik szépeket mondtak rólunk, esportolókról, nagyon jól szórakoztunk a nézőkkel együtt. És jó volt látni, hogy ezekben a nehéz időkben, ha nem is helyettesítettük a valós versenyzést, de legalább el tudtuk látni pozitív dolgokkal a nézőket.”


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot, immáron az egyetlen kérdőjel a Mercedesnél van, ahol Lewis Hamilton még nem írta alá a szerződésének meghosszabbítását.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 Esports Series bajnoka a Mercedesnél folytatja 2021-ben
Következő cikk Russell, Albon és Latifi is rajthoz áll a hétvégi Virtuális Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország