Bereznay óriásit ment, most mindenki róla beszél

Az Alfa Romeo hivatalos Esport F1-versenyzője egy egészen lehengerlő teljesítménnyel állt elő, aminek a végén két futamgyőzelmet is szerzett, mely egy nagyon izgalmas bajnoki hajrát vetíthet előre.

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Bereznay Dániel tavaly még a Mercedesnél versenyzett, de úgy döntött, hogy elfogadja az Alfa Romeo ajánlatát, és azért fog küzdeni a következő hivatalos F1-es Esport világbajnokságban, hogy a svájciakat a csúcsra vezesse. Az első pár forduló azonban nagyon szerencsétlenül alakult Dani számára, aki egyértelműen az egyik, ha nem a legjobb versenyzője a szériának, amit ismét bizonyított.

Még több F1 hír:

Érdekesség, hogy a kétszeres világbajnok és címvédő Brendon Leigh, aki korábban a magyar versenyzőnk csapattársa volt, idén mondhatni esélytelen a címre, és mindössze 60 pontja van az utolsó 3 verseny előtt. A brit láthatóan küszködik, és most egy sokkal erősebb mezőny állt össze, ami igencsak feladta neki a leckét.

A legutóbbi három verseny Németországban, Belgiumban és Olaszországban került megrendezésre. Ezek voltak a 7., a 8. és a 9. futamok a 12. nagydíjas világbajnokságban, így már csak három esemény maradt hátra. Dani minden eddiginél koncentráltabbnak tűnt, és képes volt a társai fölé emelkedni, ami két nagyon fontos győzelmet jelentett számára, miközben több szenzációs manővert is bemutatott.

Az Alfa Romeo versenyzője az első futamot a 4. helyen zárta a ferraris Tonizza mögött, akit a red bullos Tormala és a renault-os Opmeer előzött meg. A második futamon Bereznay lecsapott, és egy szoros befutó végén 0.370 másodperccel nyert Rasmussen (Red Bull) előtt. A dobogó harmadik fokára a szintén esélyes Opmeer állhatott még fel.

Az utolsó verseny még nagyobb izgalmakat hozott, de Dani állta a sarat, higgadt maradt, és Longuet-t (Red Bull) megelőzve az élen fejezte be a versenyt Monzában. Az előnye 0.612 másodperc volt. A szintén bajnokesélyes Tonizza harmadik lett 0.803 másodperces hátránnyal. A bajnoki címvédő Leigh-t pedig csak hatodikként intették le, addig az ezt megelőző két futamon nem volt ott a TOP-10-ben.

 

A bajnokságot Tonizza vezeti 146 ponttal a 120 pontos Rasmusen és a 103 egységet gyűjtött Opmeer előtt, míg Bereznay 93 ponttal várja a folytatást. A sorsa nem a saját kezében van, de ha mindhárom futamot képes lenne megnyerni a fináléban, akkor bármi megtörténhet, és akár a konstruktőri cím is hozzájuk kerülhet. Az esemény ezen a linken keresztül teljes egészében visszanézhető. 


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Van-e létjogosultsága az autóversenyeknek az Olimpián?
Következő cikk GT-bajnok lett a Ferrari szimulátorpilótája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország