Bereznay megcsinálta, az élen zárta a Hungaroring E-sport Bajnokság selejtezőjét

Az Alfa Romeo F1-es Esport-versenyzője, Bereznay Dániel bizonyította, hogy más szimulátorokban is képes a pokolian gyors tempóra. Karrierje egyik nagy mérföldköve ez az eredmény.

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Bereznay Dániel eddig javarészt a Forma-1 hivatalos játékában mutatta meg a sebességet. Aki profi, pontosan tudja, hogy nem könnyű több játékban, szimulátorban is ugyanazt a magas szintet hozni, hiszen minden programnak mások a tulajdonságai, és adott esetben sok idő szükséges ahhoz, hogy ugyanarra a tempóra legyen képes.

Még több F1 hír:

Az Alfa Romeo F1-es Esport-versenyzője ezelőtt nem játszott sokat a RaceRoommal, így különösen nagy eredmény, amit most elért. Legutóbb arról írhattunk, hogy Dani 16 játékóra után átvette a vezetést, de ezzel nem volt vége a történetnek.

A riválisok nem hagyták magukat, és többek között Báldi Gergő, aki a túraautók területén igen komoly tapasztalattal rendelkezik, és sok versenyt nyert már, megnehezítette a fiatal magyar tehetség dolgát. Végül, ha egy hajszállal is, de Bereznay végzett az élen az első selejtezőben a Hungaroringen, amire joggal lehet büszke.

„A tegnapi nap számomra meghatározóbb volt, mint az kívülről latszik, ugyanis másfél hetes játéktapasztalattal nyertem meg a WTCR Hungaroring Esport első selejtezőjének kvalifikációját, rendkívül tehetséges, világbajnoki TOP-versenyzők előtt, mint például Báldi Gergő.” - mondta Bereznay Dániel a hu.motorsport.com kérdésére.

M1RA Hungaroring

M1RA Hungaroring

„Kívülről ez nem tűnhet olyan óriásinak, hogy egy komolyabb felszereléssel, ilyen játékos/szimulátoros múlttal elterelgetem a túraautókat is viszonylag tempósan, a valóság az, hogy életem legnagyobb adaptációja volt ez.”

„Az elsőkerék meghajtású, F1-es mértekben aerodinamikus leszorítóerővel nem rendelkező, lágyabb futómű, kúszós-mászós túraautók szöges ellentétei az 1000 lóerős, feszes, tűpontos, óriási leszorítóerővel rendelkező F1-es gépeknek.”

„Ahhoz, hogy mindenhol gyors legyek, teljesen különböző vezetési stílust kellett felvennem. Ez sikerült, magamnak is bizonyítva, hogy elegendő gyakorlással bárhol megállom a helyemet, és erre büszke vagyok.”

„Természetesen a túraautózás nem egy gyors körből áll, az igazi profik nálam nagyobb test-test elleni versenyzési tapasztalattal rendelkeznek, jobban ismerik a kontaktok működését, a gumik hosszú tavú fizikáját, de ha a nyers tempó megvan, onnantól kezdve minden más, csak ész kérdése, és az elmúlt években ezt a fajta versenyzői intelligenciát a saját bajnokságomban mar javarészt felvettem, gyakorlás, megszokás kérdése.”

M1RA Hungaroring

M1RA Hungaroring

„A célom az volt, hogy bizonyítsak magamnak, bizonyítsak nektek, és nem csak azt, hogy gyors vagyok, hanem hogy kellő akarattal akár egy adott platformon egy újonc is kvalifikálhat a magyar történelem valaha volt legjobb szimulátorversenyére, ahol a fődíj nem más, mint az alom: a valós szagok, a valós G-erők, a valós hangok és rezzenések: az "e" betű nélküli motorsport, amit hiába imádunk a teljes egyenlőség, és sok egyedi szépsége miatt, mindannyian megszagolnánk.”

Az aktuális sorrendet ezen a linken keresztül érhetitek el! Az első előkvalifikáció április 13. (19:30) és 26. (19:30) között került megrendezésre a virtuális Hungaroringen, egy olyan pályán, ami sok hazai rajongónak feküdhetett. A következő a virtuális Monzában lesz május 1. (19:30) és május 10. (19:30) között. A részletes szabályzatot pedig itt érhetitek el!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a harmadik lett a csapatával a Nürburgringi 24 órás versenyen
Következő cikk Megvan a MotoGP első virtuális nagydíjának nevezési listája: két Marquez, Quartararo…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország