Bereznay esport világbajnok csapattársa a hétvégén debütál együléses versenyautóban

Brendon Leigh a hétvégén a BRSCC National Formula Ford 1600-as sorozatban mutatkozik be a Kevin Mills Racing autójának volánjánál.

Brendon Leigh driving the ROC Car

Fotót készítette: Race of Champions

A Mercedes F1-es esport csapatának tavalyi világbajnoka először próbálhatja ki magát nem virtuális versenyen, a National FF1600-as sorozat nyitóversenyén, Snettertonban egy KMR SC011C típusú versenyautóval szállhat harcba, és már most biztos, hogy az évad második futamán az Oulton Parkban is autóba ülhet május 11-én. Bereznay Dániel mercedeses esport csapattársa első alkalommal versenyez, de korábban három napot tesztelhette az autóját, és a csapatfőnök, Kevin Mills szerint a 19 éves versenyző már meg is találta a tempóját.

"Az egyenesekben nagyon gyors volt. Nem volt nagy különbség közte és a két másik versenyzőnk (Neil Maclennan és Michael Macpherson) között, az ő körideje nagyon hasonló volt. Azt nem tudom, hogy versenyhelyzetben hogyan viselkedik, amikor egyszerre 20 autó van körülötte, de nagyon gyors, és jól áll a másik két pilótával való összevetésben is" - mondta Mills, aki szerint nem volt feltűnő, hogy Leigh a virtuális versenyek világából érkezett.

Még több hír:

"Két hónapja kért lehetőséget a tesztre, én nem tudtam, hogy kicsoda ő, a fiam igen, de én nem. Kiválóan ment és tesztelt, először azt hittem, hogy ez véletlen, aztán visszajött és megismételte" - mondta az esport világbajnokról a csapatfőnök.

Leigh nem az első esport versenyző, aki egy igazi autó volánjánál is kipróbálhatja versenyképességeit, korábban Sebastian Job versenyezhetett a B-M Racinggel. Job jelenleg a Red Bull Racing Esport csapatának a tagja.

Brendon Leigh

Brendon Leigh

Fotó készítője: Race of Champions

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Május 7-én érkeznek az első hírek a következő Forza Motorsportról
Következő cikk Szalay Isti elrúgta az új Forzának: „Mi ez?!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország