Bereznay Dani vegyes időmérőkön van túl az F1 virtuális bajnokságában

Ma délután rendezték meg az F1 hivatalos esportszériájának negyedik és ötödik időmérő edzését. Az első pálya a nagy kihívást jelentő Zandvoort volt, a második pedig a szintén remek helyszínnek tartott montreali aszfaltcsík. Bereznay Daninak viszont most nem igazán jött össze a kiemelkedő eredmény.

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

Ami a napi első időmérőt illeti, azt a Red Bull esportpilótája, Frederik Rasmussen tudta megnyerni. Előnye mindössze csak 11 ezred volt az Alfa Romeót vezető Jarno Opmeerrel szemben.

A második sort a két Renault-pilóta, Nicolas Longuet és Fabrizio Donoso tudta behúzni, a top 5-öt pedig a másik red bullos, Marcel Kiefer zárta. Bereznay korábbi csapattársa, az egyik Mercedesben „ülő” kétszeres bajnok, Brendon Leigh a nyolcadik rajtkockába tudta csak kvalifikálni magát.

A regnáló bajnok, David Tonizza szereplése sem volt valami fényes, hiszen a 14. helyet szerezte csak meg a Ferrarit képviselő pilóta. A magyarok reménysége, Bereznay Dani pedig talán tőle szokatlan módon alulteljesített, hiszen mindössze csak 17. lett a holland pályán.

Még több F1 hír:

Emiatt érdekes lesz majd látni, hogy meddig tud majd esetleg felzárkózni az este kezdődő futamon. A zandvoorti kvalifikációt nem sokkal a kanadai követte, ez pedig valamivel már jobban sikerült Daninak.

Az időmérő formátuma egyébként a virtuális szériában is megegyezik a valós Forma–1 időmérőjével, tehát ugyanúgy van Q1, Q2 és Q3 és az időkorlát is egyforma.

A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán Bereznaynak már sikerült kijutnia a Q1-ből, ezt követően pedig egy remek idővel bejutott a Q3-ba is, tehát nagyon úgy tűnik, hogy össze tudta magát szedni a második időmérőre a magyar esportoló.

Formula 1 Esports Pro Draft

Formula 1 Esports Pro Draft

Fotó készítője: Formula 1

A kvalifikáció utolsó felvonása a virtuális szériától már megszokott szoros küzdelmet hozta, de úgy tűnik, hogy ez a nap Red Bull tehetségeinek jött össze a legjobban, mivel Kanadában a másik pilótájuk, Marcel Kiefer húzta be végül a pole-t.

Ideje 1:06,976 másodperc volt, ezzel pedig csak ő tudott beférni 1 perc 7 másodperc alá. A legjobb ötbe még Tonizza, Dani csapattársa, Opmeer, Manuel Biancolilla és Frederik Rasmussen tudott még beférni.

Bereznaynak végül meg kellett elégednie a hatodik rajthellyel, hátránya nagyjából két tized volt. Ettől függetlenül ez már így is sokkal jobb eredmény, mint a holland 17. pozíció. A két versenyt este fél 9-től lehet majd követni többek között az F1 hivatalos Youtube-csatornáján.

Max Verstappen kijelentése már az ENSZ-hez is eljutott


F1 2020: az új játékmód bemutatója Bereznay Dániellel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb magyar szimulátoros siker, ezúttal Assetto Corsában!
Következő cikk Nem hozták meg a sikert a merész taktikák Bereznay számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország