Újabb magyar siker a WTCR Esport-versenyén: Báldi nyerte az első futamot, Barna és Pinczés a dobogón

Báldi egy rendkívül szoros és izgalmas első futamot nyert meg a Slovakia Ringen, teljesen megérdemelten, de Pinczés is dicséretet érdemelt a dobogón Löhner mellett. Ők hárman nagyon nagy csatát vívtak a legjobb helyekért. Barna az utolsó futamon ment nagyot, és a második helyen ért célba a győztes Bánki előtt, aki így hazai pályán szerezhette meg a győzelmet.

The trophy and girls on the starting grid

Fotót készítette: WTCR

A magyar forduló után a Slovakia Ring volt a virtuális helyszín, ahol Michelisszel és Tassival együtt összesen 11 WTCR-versenyző vállalta a kihívást a szimulátorosok ellen, akik természetesen nagyon motiváltak voltak arra, hogy legyőzzék a nagyokat.

Még több F1 hír:

Ezek után minden adott volt ahhoz, hogy a mezőny egy remek eseményt produkáljon, melyen belül egy 15 perces időmérőt, és két 25 perces futamot rendeztek. A második versenyt fordított rajtráccsal (TOP-10) bonyolították le.

Az első nagy eseményen magyar győzelmek születtek, amire joggal lehettünk büszkék, és ezúttal is dörzsölhettük a tenyerünket. A résztvevőknek bőven volt idejük, hogy gyakoroljanak a két WTCR-verseny között. Báldo és Csuti, akik futamot nyertek a Hungaroringen, esélyesként gurulhattak pályára. Az M1RA Esports két versenyzője vezette is a bajnokságot a szlovákiai futamok előtt. 

Már az időmérő edzésen megkezdték a taktikázást a pilóták a szélárnyékokkal, amikkel sokat lehetett nyerni a kisebb időkülönbségek miatt. Természetesen a magyarok is igyekeztek kihasználni az előttük adandó lehetőségeket.

Az utolsó 3 perc igen érdekesen alakult, nagyon sokan torlódtak fel egymás mögött a szélárnyék miatt. Mindenki arra törekedett, hogy profitáljon ebből az egyenes részeken. Volt, aki nyert ezzel, és voltak, akik elrontották a körüket a forgalom miatt.

 

Fotó készítője: WTCR

Báldi a végén robbantott, és hirtelen az élre ugrott. A magyar kiválóságunk mondhatni altatott, majd lecsapott. Közvetlen mögötte Löhner végzett, majd jött Pinczés, Nagy, Brzezinski, Bánki, Wisniewski, Csuti, Fiduci, és Barna. A TOP-10-ben több magyart is köszönthettünk, míg Michelisz a 25., Tassi a 28. helyet szerezte meg.

Az első futam rajtját követően Baldi maradt az élen Löhner és Pinczés előtt. A nagy tömegben Michelisz a 22., Tassi a 26. helyre keveredett előre. Hatalmas volt a tömeg a pályán, a pilóták kissé lökdösték is egymást. Sajnos Michelisznek is kijutott a pofozkodásból, ami miatt hátrébb esett, míg Tassi a 31. helyre került. A két magyar sztárnak nem volt sok szerencséje, míg Báldi tartotta a vezető pozícióját. Pinczés ekkor a 3., Nagy az 5., Csuti a 7., Barna a 11. helyen haladt.

Báldi nem tudott elszakadni a mögötte lévőktől, már csak amiatt sem, mert rajta kívül mindenkinek volt szélárnyéka. Több autó is egészen szorosan követte a magyar pilótát, aki szokásához híven magabiztosan vezette a sort. 13 perc volt hátra, amikor Pinczés a 3. helyen tapadt Löhnerre, de Báldi is rettentően közel volt. Mindeközben a német elkezdett nézelődni a két magyar között. Nagy is láthatta mindezt, nem messze az 5. helyen.

 

Fotó készítője: WTCR

Nem sokkal később Pinczés a második helyre vetődött be, kerék a kerék ellen Löhnerrel. Hatalmas csata volt ez, ami közel sem dőlt el, és a német visszavágott. Ez adott némi menekülőutat Báldinak.  Az utolsó percek is érdekesen alakultak, mert Löhner átvette a vezetést. Báldi nem hagyta magát, és támadóként visszaszerezte az első helyet. Pinczés mögötte a többiekkel pedig lesipuskás módon várt a tökéletes pillanatra.

Végül Báldi meg tudta nyerni az első futamot Löhner és Pinczés előtt. Egy rendkívül izgalmas, és profi versenyt hoztak össze a srácok, amit a valóságban is megirigyeltek volna. Michelisz a 18. helyig zárkózott fel Csuti mögé. Barna a 10., Nagy a 13. helyen zárt.

A második futamon Barna indult az élről Bánki előtt, majd jött Guerrieri. Ahogy az várható volt, a sorrend hamar átalakult. Pinczés a 9. helyen ment tovább második legjobb magyarként, mögötte Báldival. Nagy sem volt messze. Csuti a 16., Michelisz a 17. helyről kezdte meg az építkezést a startot követően.

Az első percek után Michelisz a 15. helyen haladt, addig Barna elvesztette a vezető helyét Bánkival szemben. Báldi a 11., Nagy a 12. helyről figyelte az eseményeket, nem messze Pinczéstől. 18 perc volt hátra, amikor Bánki állt az élen Barna, Heinemann, Guerrieri, Fiduci, Löhner, Wisniewski, Brzezinski, Pinczés és Báldi előtt.

Az első versenyhez hasonlóan a versenyzők rendkívül közel autóztak egymáshoz. Ez már sokkal inkább volt vonatozás, mintha csak egy MotoGP-futamot láttunk volna, csak kevesebb előzéssel, de az adrenalin és az izgalom végig megvolt.

 

Fotó készítője: WTCR

Guerrieri szépen tartotta magát a 4. helyen, és megvolt az esélye a dobogóra, ami egy egészen kiváló eredmény egy nem szimulátoros pilótától. Az argentin Heinemannt követte a dobogóért, aki előtt Barna és Bánki próbált meglógni. A neves és nagyon tapasztalt versenyző az utolsó 10 perc előtt szúrta be a harmadik helyre a Hondát, de Heinemann és Löhner nagyon tapadt rá, gyakorlatilag lekísérték a pályáról. Estebant nem kellett félteni, nem hagyta magát, ugyanakkor ezzel menekülőutat adtak Bánkinak és Barnának az első két helyen.

Bánkitól nem lehetett elvenni a győzelmet, bár Barna végig ott volt a szlovák versenyző lökhárítójában, és mindent megpróbált, amit csak lehetett. Guerrieri kicsúszásával változott a sorrend, és a dobogó harmadik fokára Heinemann állhatott fel Löhner előtt. Báldi a 8., Pinczés a 9., Michelisz a 13., Csuti a 15. helyen ért be.

 

A versenyek teljes egészében az alább található videóban nézhetőek vissza

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kövesd élőben a WTRC Esport-versenyét: Michelisz és Tassi is ott van (19:30)
Következő cikk Ilyen lenne visszafelé a bakui F1-es versenypálya: nem is rossz (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország