Báder Benjamin 10. a szimulátorosok versenyében Olaszországban

Báder Benjámin tizedik lett a szimulátorosok döntőjében a Róma mellett elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games szombati napján.

Gran Turismo World Tour - Tokyo

Gran Turismo World Tour - Tokyo

A 28 éves versenyző pénteken a két szabadedzésen egyformán hatodikként végzett, majd szombaton a harmincfős mezőny hatodik helyezettjeként jutott az elődöntős futamba. A Race Online Hungary szimulátorosa a saját elődöntős versenyét a második helyen zárta, ezzel egyenes ágon került a legjobb 12 versenyzőt felvonultató fináléba, amelyen a hatodik helyről rajtolhatott.

Még több F1 hír:

A 19 körös döntőben a barcelonai Forma-1-es pálya, a Circuit de Catalunya digitalizált másán versenyeztek egymás ellen a döntősök, mégpedig a Red Bull X2019 koncepcióautót irányítva.

A rajtnál Báder egy pillanatra negyedik és ötödik is volt, ám ezután hetediknek csúszott vissza, majd a célegyenesre fordulva megpördült, de mivel többen is a boxba hajtottak kerékcserére, maradt hetedik. A magyar szimulátoros a verseny alatt a két kötelező boxkiálláson és kerékcserén túl még egyet teljesített, öt körrel a döntő vége előtt 11. volt, a hajrában pedig még egy pozíciót tudott javítani. A finálét ausztrál riválisa nyerte, második a Costa Rica-i, harmadik az olasz versenyző lett.

Szántó Zoltán a drifteseknek péntek este megtartott, villanyfényes kvalifikáción bejutott a legjobb 16 közé, ott pedig az orosz Ilja Fedorovval került egy párba. A két versenyzőnek kétszer kellett végigmennie a Vallelunga pályán belül kialakított távon, előbb az orosz, majd a magyar driftes ment elől. A két futam alapján mindhárom pontozóbíró Fedorovot látta jobbnak, így Szántó számára véget ért a viadal.

A Motorsport Games szombati versenynapján Tóth László negyedikként zárt a Formula-4-esek versenyében, míg Kiss Norbert 14. lett a túraautósok első futamán. A Német Bálint, Kiss Dorka kettős nem jutott a legjobb 16 közé gokart szlalomban, ők 17. helyen végeztek. A Motorsport Games vasárnapi programjában Tóth László és Kiss Norbert lesz még érdekelt.

Forrás: MTI

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Remekel a magyar versenyzői válogatott, Báder is az élmenők között Olaszországban
Következő cikk Kiss Norbert 11. a túraautósok vasárnapi futamán Olaszországban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország