Az altatás művészete a Forma-1-ben: trükkök, információk, érdekességek (videó)

Bereznay Dániel, a Mercedes hivatalos eSport versenyzőjének nagyon érdekes technikai elemzése a Forma-1 aktuális játékának segítségével.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Liberty Media hatalomátvételével a Forma-1 több fronton is megváltozott. Az amerikai vezetőség többek között az eSportra is nagy hangsúlyt fektet, mely Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Még több F1 hír:

A világunk szép lassan egy virtuális formát ölt, ami a fiatal generáció számára természetes, hiszen ebben nőnek fel. Nyilvánvalóan ennek vannak előnyei, és hátrányai is, mint a legtöbb dolognak a Földünkön.

A Forma-1 és az eSport kapcsolódása mindenképpen az előnyök közé tartozik, hiszen ezzel a Liberty sok új fiatal rajongót vonzhat be, akik közül páran lehetőséget kaphatnak arra, hogy az országukat képviseljék a virtuális világbajnokságon.

Bereznay Dániel ezen szerencsések között mondhatja magát, ráadásul a világ egyik legjobb F1-es eSport versenyzőjeként a Mercedes színeiben, mely tavaly a valóságban és a virtuális közegben is felért a csúcsra. Dani sokat tett azért, hogy mindez megvalósuljon, aki nem mellesleg a második helyen fejezte be a kiírást a csapattársa, Brendon Leigh mögött. A brit ezzel megvédte a címét, és egyelőre egy idényben sem talált legyőzőre.

A magyar kiválóságunk nemcsak a puszta tehetsége miatt versenyezhet a Mercedes hivatalos pilótájaként. A sikerei mögött rengeteg gyakorlás, valamint egy soha véget nem érő tanulási folyamat húzódik, melynek részeként a rajongók is érdekes információkra tehetnek szert.

Dani most valami hasonlóval készült számotokra, amit az alábbi videóban tekinthettek meg, középpontba helyezvén az „altatás művészetét”.

Bereznay Dani hivatalos Instagram oldalát ezen a linken keresztül érhetitek el, de az eSportoló a YouTube-on is aktív, ahol időről időre érdekes, informatív és szórakoztató tartalmakat oszt meg, részben betekintést engedvén a kulisszák mögé is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nagyon jó helyen állt: „kémkedés” a Ferrari után
Következő cikk 8230 kilométert mentek a Honda motorjai Barcelonában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország