Amikor egy igazi F1-es versenyző ellen játszol: micsoda élmény! (videó)

Lando Norris nem kicsit dobta fel az eseményt, ahol letette a névjegyét, de a virtuális társak is nagyon erősek voltak. Ezúttal a híres YouTuber csatáját nézhetjük meg a McLaren pilótája ellen.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 jelenleg a következő „téli szünetét” tölti a koronavírus miatt, mely napról napra egy nagyobb károkat okoz. Az országok hatalmas harcot vívnak a betegség ellen, és ezt gazdasági szinten is meg kell tenniük.

Még több F1 hír:

Egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz ennek vége, valamint a Forma-1-et mennyiben érinti később a helyzet. Jelenleg arról sincs valós kép, hogy mikor folytatódik a szezon, mert lehetséges, hogy a közelgő Holland, Spanyol és Monacói Nagydíjat is el kell halasztani.

Pillanatnyilag az egészségügyi harc mindent felülír, így nem kizárt, hogy kevesebb futam lesz idén a Forma-1-ben. Hetek múlva talán mindenki sokkal okosabb lesz a kérdés megválaszolása kapcsán, de addig a sötétben tapogatózunk.

Mint mondtuk, nagyon sok függhet attól, hogy Európa és a többi érintett mennyire gyorsan és hatékonyan reagál erre. Sajnálatos módon Magyarország is érintett, de a hu.motorsport.com szerkesztősége is hisz abban, hogy közös erővel nagy dolgokat érhetünk el.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Azzal, hogy az F1 is parkolópályára került, előtérbe helyeződtek a különböző online versenyek, melyeken nagyobb nevek is képviseltetik magukat. Max Verstappen és Lando Norris szinte azonnal visszapattant a szimulátorába. A holland és a brit ezúttal két egymástól különböző eseményen vett részt.

Norris F1-es versenyen állt rajthoz, amit végül Bereznay Dániel, az Alfa Romeo F1 Team magyar Esport-versenyzője nyert meg magabiztosan. A McLaren brit pilótája kissé furcsa futamot zárt, de végig remekül szórakozott, és a mezőny második feléről hatalmasat ment.

Norris többek között a YouTube-on csak Tiametmarduk néven szereplő virtuális versenyzővel is összecsapott, aminek talán még lesz folytatása, hiszen újabb versenyeket rendezhetnek a kényszerszünetben.

A több mint 400 ezer feliratkozót számláló játékos rendkívül élvezte a harcot Norris ellen, ami számára is kivételes volt, hiszen egy igazi F1-es pilótával mérhette össze a tudását a virtuális világban, amiről alább egy remek videós összefoglalót találhattok.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Norris azt hitte, rajtol az online verseny, miközben… (óriási jelenet)
Következő cikk Norris ordibálása, ahogy az online F1-es versenyen falja a pozíciókat (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország