Alonso: az emberek imádnának egy virtuális Indy 500-at a jövőben

Fernando Alonso szerint az Indianapolis 500 is olyan kiemelt motorsport esemény, amely profitálna egy virtuális pár létezéséből is, hasonlóan az idei Virtuális 24 órás Le Mans-i versenyhez.

Le Mans eSports presentation with Fernando Alonso

Fotót készítette: Sky Sport

Az Indy 500 időmérője előtti sajtótájékoztatón Alonso arról beszélt, hogy az esportok térnyerése miatt mindegyik bajnokságnak el kellene gondolkodnia azon, hogy indítson online változatot is, különösen at „ikonikus versenyekkel” rendelkezők.

Júniusban Fernando Alonso is részt vett a Motorsport Games, az ACO, és a WEC szervezésében létrejött Virtuális 24 órás Le Mans-i futamon, ami az eredeti 2020-as Le Mans időpontjában volt, több, mint 170 résztvevővel.

„Szerintem a járvány miatt ebben a pár hónapban az esportok hatalmas lépést tettek előre” – mondta Alonso. „Én is nagyon aktív voltam a versenyeken, mint pl. a Virtuális Le Mans, ami a legnagyobb esport motorsport esemény volt a mai napig.”

„Nem csak a felkészülés miatt voltam elfoglalt, mert a versenyen Rubens Barrichelloval, és pár másik barátommal indultam, de a Motorsport Games részvényeseként is, akik fantasztikus eseményt hoztak létre a technikai kihívások ellenére, ami több, mint 14 millió nézőhöz jutott el, ami fantasztikus eredmény az esportok számára.”

„Az Indy 500-nak is kéne ilyet csinálnia, mert a rajongó imádnák. A virtuális világban egészen más hangulat van, és a szurkolók szerintem imádnák ezt. Az IndyCarnak mondom most, miért ne lehetne egy hasonló Virtuális Indy 500-at szervezni a Motorsport Games-szel, ismét 14-20 millió nézővel? Ez a verseny egészen különleges lenne.”

Még több F1 hír:

Alonso azt is elmondta, miért lett ekkora rajongója az esportoknak: szerinte a sportok rengeteg eleme megtalálható bennük, a motorsport pilótákat, és a rajongókat pedig olyan időkben is össze tudja hozni, amikor nem lehet utazni valódi versenyekre.

„Szerintem nem csak a pilóták, de a rajongók, a promóterek, a szponzorok, és különböző sorozatok is profitáltak az elmúlt években, de csak az utóbbi 2-3 hónapban is látott növekedésből. Ez is remek alkalom volt arra, hogy az emberek felismerjék a végtelen lehetőségeket, amit az esport tartogat.”

„Örülök, hogy egyre több ember fedezi fel ezt az irányt, különösen az ikonikus versenyek alkalmával. A Le Mans során majdnem 200 toppilóta versenyzett egymással, ez pedig remek lehetőségeket nyithat meg” – zárta Alonso.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso: Remélem, hogy a győzelemért tudunk harcolni az Indy 500-on!
Következő cikk Alonso megtörte az autóját az Indy edzésén (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország