A virutális F1-es világbajnokságban is a Mercedes tarolt: Leigh megvédte a címét, Bereznay második lett

2018-ban is Brendon Leigh lett a Forma-1 eSport világbajnoka, immáron a Mercedes AMG F1 Team színeiben. A csapat a konstruktőri címet szintén nagyon magabiztosan szerezte meg.

F1 2018 Screenshot

Codemasters Codemasters

Tavaly rendezték meg az első Forma-1 eSport világbajnokságot, amit egy fiatal brit tehetség, Brendon Leigh nyert meg. Leigh már a selejtezőkön megmutatta, hogy abszolút favorit és ez az idén a több versenyből álló eseményen sem volt másképp.

A finálét szombaton rendezték meg, melynek keretén belül Leigh hivatalosan is 2018 Forma-1 eSport világbajnok lett. A Mercedes AMG F1 Team hivatalos eSport versenyzője messze a mezőny fölé tudott nőni, így gyakorlatilag a társainak esélye sem volt arra, hogy igazán megszorongassák őt.

A Mercedes másik autóját vezető Bereznay Dániel is jó teljesítményt nyújtott, amivel hozzájárult a csapat konstruktőri címéhez. Ezt a gárda rendkívül domináns módon húzta be. Az esemény 10 versenyből állt, ennyi lehetőségük volt az F1-es csapatok eSport versenyzőinek arra, hogy megmutassák, mire képesek.

"Az első év különleges volt, ez szenzációs." - mondta a még mindig csak 19 esztendős bajnok.

Leigh 216 ponttal a neve mellett ért fel újra a csúcsra, míg a második helyen Bereznay zárt 166 egységgel. A Mercedes 382 pontot ért el, közvetlen a Toro Rosso (210) és a Sauber (119) előtt.

F1 2018

F1 2018

Fotó készítője: Codemasters

"A Mercedes idén domináns volt, nemcsak a valós világban, hanem a virtuálisban is." - mondta Sean Bratches, a Forma-1 ügyvezető igazgatója, aki átadta a konstruktőri trófeát.

A világbajnoki címvédő nagy átalakuláson ment keresztül az elmúlt évben, miközben több mint 20 kilogrammos plusz súlytól szabadult meg. A felkészülés ideje alatt egy igazi F1-es trénerrel dolgozott, ami szintén segített neki abban, hogy jobbá váljon.

"Nagyon keményen dolgoztunk a konditeremben, és ez világosan megmutatja azt, hogy a Mercedes tudja, mit csinálnak." - tette hozzá 2018 bajnoka.

A győztes csapat 50 ezer dollárt nyert, míg a második 40 ezret, addig a harmadik 34 ezret. A teljes nyereményalap pedig 200 ezer dollár volt.

A szezon utolsó versenyét Bereznay húzta be Bono Huis előtt. A társának 1.5 másodpercet adott. A dobogó harmadik fokára a Toro Rosso eSport pilótája, Frederik Rasmussen állhatott fel 2.2 másodperces hátrányban. A legjobb ötben végzett még Enzo Bonito és a kétszeres világbajnok Leigh.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Manapság így épülhet egy versenyzői karrier: szimulátorosok az eSportban
Következő cikk A Renault segítségével Xbox One X-et nyerhetsz!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország