A virtuális Le Mans-i 24 órás verseny TV-s és digitális közönsége 63 millió fő volt!

Az előző hétvégén megrendezésre kerülő első hivatalos virtuális Le Mans-i 24 órás verseny minden platformot figyelembe véve 63 millió embert ért el, ebből több mint 14 millióan nézték a TV-s közvetítést, míg 8,6 millióan az online közvetítést.

Gerard Neveu, CEO WEC

Fotót készítette: Adrenal Media

A virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen 200 versenyző vett részt, a futamot pedig a WEC, az ACO és a Motorsport Games rendezte közösen. Az eseményen 50 csapat indult, köztük az ikonikus amerikai versenycsapat, a Team Penske és a regnáló Le Mans-győztes, a Toyota is.

A versenyzők között pedig ott volt a Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, a jelenlegi F1-es mezőnyből pedig többek között Max Verstappen, Pierre Gasly, Lando Norris és Charles Leclerc is.

A WEC vezérigazgatója, Gerard Neveu a sok sztárt felvonultató nevezési lista összeállításáról beszélt – eredetileg 83 csapat nyújtotta be a jelentkezését, ezt kellett lecsökkenteniük 50-re, és elmondta azt is, hogy most azt keresik, hogy mit tudtak tanulni a virtuális versenyből, amelyet a valódi versenyen is hasznosíthatnak.

„Megmondtam a srácoknak, hogy ez olyan, mintha a WEC-et szerveznénk: felhívunk minden csapatot, hogy jöjjenek, és szerepeljenek a bajnokságban. Most adjátok el a versenyt, egy hetetek van, és a leggyönyörűbb rajtrácsot akarom látni, ami valaha volt.”

További híreink:

„És sikerült összehoznunk ezt az elképesztő rajtrácsot. Természetesen szerencsések voltunk a lezárások miatt, de ettől függetlenül öt hetünk volt arra, hogy valami látványosat hozzunk össze.”

„A hétvége végén pedig azt kerestem, hogy mit tanultunk ebből a virtuális hétvégéből, amit fel tudunk használni a valódi versenyen is – és ez az első ilyen alkalom. Rengeteg dolgot fedeztünk fel a virtuális világban, amit a való életben is hasznosítani tudunk. Értéket tudsz teremteni és fel tudod frissíteni a motorsport világát azzal, ha a virtuális világból inspirálódsz.”

Neveu kiemelte a szervezői csapat lenyűgöző teljesítményét, hogy így tudták megszervezni a 24 órás versenyt, amit végül a Rebellion Williams Esports csapata nyert. A verseny előtti gyakorlásokon gyakoriak voltak a technikai hibák, az éles versenyen viszont majdnem 23 órán keresztül volt akció a pályán, és csak kétszer kellett megállítani a futamot.

„Senki nem tudja megmagyarázni, hogy ez miért történt így, hogy miért nem volt több problémánk a verseny folyamán. Nem tudjuk mi sem megmagyarázni ezt. Viszont nem lenne fair tőlünk, ha nem emelnénk ki, hogy az rFactor nagyon jó játékot szállított szombatra és vasárnapra.”

„Az pedig nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy a verseny előtti napon optimisták voltunk, és ezt a versenyzők is el tudják mondani. Nagy köszönetet kell mondanunk a szervezőcsapatnak, akik álomcsapatként működtek, mert nagyon komoly szinten készültek fel.”

#1 Rebellion Williams Esport Oreca 07 LMP2: Louis Deletraz, Raffaele Marciello, Nikodem Wisniewski, Kuba Brzezinski

#1 Rebellion Williams Esport Oreca 07 LMP2: Louis Deletraz, Raffaele Marciello, Nikodem Wisniewski, Kuba Brzezinski

Fotó készítője: Xynamic

Neveu-t az is kellemes meglepetésként érte, hogy mennyire sok valódi WEC-csapatot tudtak „behálózni” a virtuális versenyre, és hogy pozitív volt a verseny hatása.

„A csapataink arra használták a virtuális eseményt, hogy elégedetté tegyék a szponzoraikat és a partnereiket. Rengeteg csapattól kaptunk üzeneteket, akik megköszönték az eseményt, mert ez is segített abban, hogy a csapatok megfelelően működjenek.”

„Ezek a lezárások rendkívül frusztrálóak, így a virtuális verseny olyan szempontból is jó volt, hogy olyan értéket tudott teremteni, amire senki nem számított.” – zárta a WEC vezérigazgatója.

A valódi Le Mans-i 24 órás versenyt szeptember 19-én és 20-án fogják rendezni. Eredetileg júniusra tervezték a versenyt, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztaniuk az ikonikus futamot.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Romain Grosjean is indul a Virtuális Race of Champions-on
Következő cikk Rekordokat döntött a virtuális Le Mans-i 24 órás verseny

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország