A Mercedes magyar résztvevővel indította el az esport csapatát

megosztás
hozzászólás
A Mercedes magyar résztvevővel indította el az esport csapatát
2018. aug. 7. 11:49

A Mercedes bejelentette, hogy útjára indítja a saját esport csapatát. Versenyezni fognak az F1 Esports Series 2018-ban, melyet idén októberben és novemberben rendeznek meg.

A csapat négy tehetséget karolt fel, hogy elindítsa őket az F1 Esport Series-ben. A brit Brendon Leigh, a tavalyi F1 Esports Series nyertese, a honfitársa, Harry Jacks mellett verseng majd, aki számos liga címével rendelkezik.

Patryk Krutyi Lengyelországból, aki négy hazai címet nyert és a magyar Bereznay Dani, akit néhány héttel ezelőtt a csapat az F1 Esports Pro Draftból választott ki - szintén a Mercedes alakulatát erősítik. 

A Mercedes-AMG Petronas Esports az F1-es csapat főhadiszállásán, Brackley-ben állomásozik majd, ahol a felhúzott Esports központban a játékosokat a legmodernebb felszerelések várják, hogy fejleszthessék a képességeiket.

A játékosok továbbá profitálhatnak az F1-es és fejlesztési versenyzők visszajelzéseiből is, melyeket a virtuális autó alapján tesznek, hiszen a két részleg egy épületben található.

 
Következő cikk
Exkluzív felvételek az F1 2018 játékról: Spa-Francorchamps

Előző cikk

Exkluzív felvételek az F1 2018 játékról: Spa-Francorchamps

Következő cikk

Néhány gamer bekerülhet Alonso eSport csapatába

Néhány gamer bekerülhet Alonso eSport csapatába
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat eSport
Csapatok Mercedes Vásárlás