Motorsport.com hírek

60 millió forintos összdíjazás a Forza Racing Championship-ben: szimulátorosok, figyelem!

Egyre komolyabb tényezőként kell számolnunk az esport-bajnokságokkal, ezeken belül pedig az autós szimulátorokkal rendezett ligákkal is. A Forza is fut egy erőset 2018-ban, viszont nem kecsegtet valós autóversenyzéssel.

Screenshot Forza Motorsport 7

A Turn 10 nemrég bedobott egy igen erős hírt a köztudatba, és bejelentette, hogy 2018-ban is megrendezi Forza Racing Championsip nevű bajnokságát, ugyanis összesen negyedmillió dollárt osztanak szét a szimulátoros világ résztvevő krémje között.

Ez lesz az első alkalom, hogy a résztvevő játékosok a Forza 7-ben kell, hogy megmutassák képességeiket, persze nem is nagyon lehetett volna még több, hiszen a játék csak tavaly októberben jött ki.

A bajnokság több szakaszból áll majd, egy meghívásos versenyből, két előselejtező jellegű, Series 1 és Series 2 nevű eseményből, majd az egész a nagy fináléval, a World Championshippel zárul októberben. A Series 1 és a Series 2 összdíjazása 75-75 ezer dollár, míg a nagydöntőben már 100 ezer zöldhasú talál gazdára.

Az eseményt még az IMSA, az amerikai sportautó-bajnokságok szervezője is támogatja, amely nemrég írt alá partneri megállapodást a Forza 7 gyártócégével. Amiben ez a bajnokság eltér a többitől (Forma-1, DiRT, GT Academy, stb.), hogy ennek nincs való világbeli díjazása, mondjuk egy teszt formájában. Dan Greenwalt kreatív igazgató szerint ez a döntés teljesen tudatos.

"A motorsport egy nagyon drága dolog ahhoz, hogy valaki csak úgy beszálljon. Az esporttal szerencsére nem az a helyzet. Az esport célja az kell, hogy legyen, hogy valaki az esportban alkosson maradandót. Úgy gondolom, hiba, ha ezzel a való élet autóversenyzését tűzzük ki célul."

A magukat megméretni kívánó résztvevők a Gfinitynél jelentkezhetnek a bajnokságra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Négy játék, egy autó: Így csapathatod a Mazda RX-7-tel a különböző autós játékokban
Következő cikk Április végén jön az Assetto Corsa Ultimate Edition!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország