A Ferrari Leclerc újabb virtuális győzelme után is kitette a zászlót Maranellóban

A Ferrari folytatta a tradícióját, és Charles Leclerc virtuális Kínai Nagydíjon aratott győzelmét követően is kitette a zászlót a maranellói gyár bejáratára. Érdekesség, hogy eddig erre csak „valódi” Forma-1-es futamgyőzelmek után került sor.

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, celebrates with Champagne

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, celebrates with Champagne

Zak Mauger / Motorsport Images

Ferrarinál tradíció, hogy kikerül egy zászló Maranellóban a bejárat fölé, ha nyernek a Forma-1-ben. Eddig ez csak a valóságban volt így, de úgy tűnik, hogy a hagyomány a virtuális versenyekre is értendő, legalábbis a Forma-1 által rendezett nagydíjakra.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc az ausztrál pályán debütált a virtuális nagydíjon 2 héttel ezelőtt, amit rögtön sikerült megnyernie. Sokat nem kellett várnunk a következő sikerére, mert vasárnap is behúzta a győzelmet a Kínai Nagydíjon.

Mindez azt is jelentette, hogy kikerült a második Ferrari-zászló is, tisztelegvén Leclerc nagy sikere előtt, még akkor is, ha ezt csak virtuális formában érték el. Miután Sebastian Vettel is vásárolt magának szimulátort, nem kizárt, hogy őt is láthatjuk egy ilyen eseményen a jövőben.

 
 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell látványos „kiakadása” a büntetése miatt az F1 2019-ben (videó)
Következő cikk VIP-vendégek nem, azonban betétfutamok lehetnének a 2020-as Osztrák Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország