94%-os lett Hamilton az F1 2020-ban: Bottas 90%-os, jobb mint Ricciardo

Újabb versenyzői százalékokat tett közzé a Codemasters, a Forma-1 hivatalos játékait gyártó fejlesztői csapat a „My Team” mód kapcsán, ami a legnagyobb újítása lesz az F1 2020-nak.

94%-os lett Hamilton az F1 2020-ban: Bottas 90%-os, jobb mint Ricciardo

A hu.motorsport.com csütörtökön írhatott arról, hogy a Codemasters kiadta az első versenyezői százalékokat az F1 2020 „My Team” módjából. Ez leginkább a FIFA-ban található „kártyarendszerre” hasonlít.

Még több hír:

A versenyzők bizonyos tulajdonságok alapján kapnak egy összesített százalékot, amik természetesen a „My Team-en” belül tőlünk függően változni fognak. Ha jól menedzseljük a csapatot és a versenyzőket, akkor pozitív irányba indulnak el a százalékok, ha rosszul, csökkenni fognak.

Most újabb versenyezői százalékok kerültek nyilvánosságra, így azt is megtudhattuk, hogy Lewis Hamilton 94%-os lett, addig Valtteri Bottas, a Mercedes másik versenyzője 90%-ot kapott. A legnagyobb különbséget a tapasztalatban találhatjuk a két versenyző között. Van olyan érték (tudatosság), amiben a finn még jobb is a britnél.

A Mercedesen kívül még a Williams és a Renault versenyzőinek százalékairól hullt le a lepel. Az újonc Nicholas Latifi összességében elmarad a második szezonjára készülő George Russelltől, aki 75%-os értékelést tudhat a neve mellett.

F1 2020 Hanoi track

F1 2020 Hanoi track

Fotó készítője: Codemasters

A Renault-nál Daniel Ricciardo egyértelműen dominál, 87%-os. Ez 7%-kal több, mint Esteban Ocon esetében, aki 1 év kihagyást követően térhet vissza a rajtrácsra. A francia így is magas értékeket kapott.

Nem okozhat meglepetést, hogy Hamilton szerződtetése sok pénzbe fáj. Ez 19.5 millió dollár, míg Bottasnál 10.5 millió az összeg. Russellt már 4.5 millióért el lehetne hozni, addig Ricciardóért kétszer annyit kellene fizetni.

A Codemasters legújabb hivatalos F1-es játéka, az F1 2020 július 10-én jelenik meg, azaz a következő hónap elején. A game PC-n, PS4-en és Xbox One-on lesz elérhető. Számos remek újdonságot tartalmaz, benne természetesen az új pályákkal, az aktuális pilótákkal és csapatokkal.

 
megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

F1 2020: ilyen az osztott képernyős mód az új F1-es játékban (videó)

Előző cikk

F1 2020: ilyen az osztott képernyős mód az új F1-es játékban (videó)

Következő cikk

Visser két győzelmet is szerzett a virtuális W Series első fordulójában

Visser két győzelmet is szerzett a virtuális W Series első fordulójában
Hozzászólások betöltése