5 aktuális F1-es versenyző indul a virtuális Kanadai Nagydíjon: idő előtt dőlhet el a cím sorsa?

Egyelőre úgy tűnik, hogy Charles Leclerc nincs ott a nevezők között, miután a hétvégén a virtuális 24 órás versenyen fog részt venni Le Mans-ban. A listavezető George Russell előtt minden adott ahhoz, hogy bajnok legyen.

F1 2019

Ezen a hétvégén rendezik meg a virtuális Kanadai Nagydíjat a Forma-1-ben. A verseny vasárnap, magyar idő szerint 19 órakor lesz, közvetlen azután, hogy a Bereznay Dánielt (Alfa Romeo) is a soraiban tudó Esport-mezőny ugyanazon a pályán versenyzett Montrealban.

Még több F1 hír:

A Forma-1 az eddig megszokottakhoz hasonlóan élő közvetítést biztosít az eseményről a hivatalos YouTube, Twitch és Facebook csatornáin keresztül. A Virtuális Nagydíj várhatóan 1 óra 30 percig fog tartani a felvezetéssel, az interjúkkal, az időmérővel és a futammal.

A kvalifikáció után a mezőnynek egy 35 körös futamot kell majd teljesítenie. A rajtrácsra ezúttal is több aktuális F1-es versenyző fog felállni. Valtteri Bottas visszatér, és a Mercedes színeiben indul, míg George Russell sorozatban a negyedik győzelmére készül. Mellettük még hárman erősítették meg a részvételüket Alexander Albon, Pierre Gasly és Nicholas Latifi személyében.

Ezzel gyakorlatilag el is dőlhet a bajnoki cím sorsa, mivel Charles Leclerc a hétvégi 24 órás Le Mans-i versenyen indul, akárcsak Antonio Giovinazzi. A monacói és olasz aktív részese volt a korábbi eseményeknek, akárcsak Lando Norris. A McLaren versenyzője Max Verstappen csapattársa lesz Le Mans-ban a Team Redline-nál.

A Ferrarinál egyelőre csak Callum Ilot szerepléséről írnak, ami azt is jelentheti, hogy Leclerc még beugorhat a 24 órás verseny leintése után, hasonlóan Norrishoz. Kérdés, hogy Charles mennyit tudott gyakorolni Kanadára. Le Mans nyilvánvalóan prioritást élvezhet nála, ahol az rFactor 2-t kellett megtanulnia a legendás francia pálya mellett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz nagy biztonsági intézkedések mellett tesztelheti az F3-as autót
Következő cikk Girls on Track: Tehetségkutató programot indít az FIA a Ferrarival közösen, női pilótáknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország