BRÉKING

Wittmann és a Hungaroring: ha nyersz egy pályán, akkor szereted is azt

Papíron hárman vannak igazán versenyben az idei címért, de elsősorban Marco Wittmann és Edoardo Mortara nevét hozzák fel, ha a hajrá kerül szóba. A GP-Live.hu a BMW színeiben második címére hajtó Wittmannt kérdezte a hétvége előtt.

szerző:Dénes Gergely

 

2014 bajnoka ezen a hétvégén duplázhat, ezzel pedig olyan nevek mellé kerülne a tabellán, mint Mattias Ekström vagy Timo Scheider. Wittmann eddig nyolc győzelmet szerzett a sorozatban, ugyanennyi pole-lal rendelkezik, és rögtön második szezonjában elhódította a címet a BMW-vel. A Hungaroringre 33 pontos előnnyel érkezik meg: telefonon értük utol a fürthi versenyzőt, aki egyértelmű célokkal utazik Magyarországra.

 

„Úgy érzem, elég kényelmes helyzetben vagyok; meglehetősen jó emlékeim vannak Budapestről, hiszen két éve, 2014-ben nyerni tudtam ott”- mondta Wittmann a GP-Live.hu kérdésére. „Nagyon jó kis pálya, fekszik nekünk. Meglehetősen optimista vagyok a versennyel és a hétvégével kapcsolatban. Ugyanakkor nagyon szoros bajnokság volt eddig, más és más nyertesekkel, szóval kihívás lesz, de már nagyon várom.”

 

Nem maradhat el a feltevés: új aszfalt – igaz, tavasz óta koptatta már pár sorozat - és rázókövek. „Hogy őszinte legyek, még nem tudom, milyen lehet, milyen lesz. Először ki kell menni a pályára, abszolválni az első edzést, látni kell, milyen a helyzet. Természetesen vannak adataink 2014-ből, de biztos más lesz, köszönhetően az új felszínnek és rázóköveknek. Legvégül minden versenyző számára ugyanaz a helyzet. Ebben a tekintetben mindenki nulláról kezd. Azok alapján, amit eddig hallottam róla, elég simának tűnik, nincsenek rajta nagy bukkanók – érdekes lesz látni az első edzésen, hogy milyennek bizonyul.”

 

Egyesek szeretik kritizálni a pályát, hogy az nem túl élvezetes, nincsenek rajta előzési pontok, talán csak az 1-es kanyar előtt. Wittmann – elsősorban a kellemes emlékek miatt – kedveli a helyszínt.

 

„Nos, ha nyersz egy pályán, akkor valószínűleg szereted is azt”- reagált a német versenyző. „Ugyanez áll rám is. Két éve első alkalommal versenyeztem rajta, nagyon élveztem. Kihívást jelent vezetéstechnikailag és a beállítás terén is, hogy megtaláld a kompromisszumot a lassú és gyorsabb kanyarok között. Tényleg nagyon kedvelem.”

 

Motorsports: DTM race Nuerburgring, Saison 2016, - 7. Event Nuerburgring, GER, #11 Marco Wittmann (GER, BMW Team RMG, BMW M4 DTM)

 

A német sajtó pár hete megszellőztette, minden esély megvan rá, hogy csak 18 autó lesz jövőre a mezőnyben a költségcsökkentések miatt. Wittmann „nem tudja, mi fog történni jövőre, így azt sem, 18 vagy 24 kocsi lesz-e”. „Nem gondolkodok még a következő éven, az ideire koncentrálok. Megnyerni a bajnokságot, jól zárni a szezont. Jelenleg csak erre a négy versenyre összpontosítok. Ugyanannyi információm van erre vonatkozóan, mint neked”- jegyezte meg.

 

2014-ben a BMW és a Red Bull közös ajándékaként kapott egy tesztlehetőséget, a Toro Rosso kocsiját próbálta ki. Wittmann a negyedik legjobb időt futotta aznap, idézte fel az érintett, „élete legjobb meglepetése volt eddig” a teszt. Akkoriban még nagyon ragaszkodott a DTM-hez, nem volt nyitott esetleg egy formulasorozatra. Mostanra sem változott a helyzet.

 

„Nem sok sorozat van, ami a DTM szintjén található. Persze, ott az F1, de manapság nagyon nehéz bejutni, pláne akkor, ha nem rendelkezel sok zsebpénzzel, amivel egyesek igen. Ott van mondjuk még az LMP1, de el kell gondolkodnod azon, mit akarsz csinálni. Én most nagyon élvezem a DTM-et a BMW-vel. Ami a jövőt illeti, sohase mondd, hogy soha, de részemről nincs okom bármin is változtatni”- jelentette ki 26 éves versenyző.

 

Hogyan festene a tökéletes hétvége a Hungaroringen? „Először: megpróbálok jól menni az időmérőn. Ez az egyik legfőbb kérdés a hétvégével kapcsolatban. Bekerülni mondjuk az első ötbe, majd természetesen felállni a dobogóra, sok pontot kell szerezni. Hogyne, remek lenne ismét nyerni, de először is a sok pontra kell törekedni”- mondta a hétköznapokban BMW M5-tel közlekedő Wittmann.

 

Motorsports: DTM race Nuerburgring, Saison 2016, - 7. Event Nuerburgring, GER, #11 Marco Wittmann (GER, BMW Team RMG, BMW M4 DTM)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk DTM: Mindent vagy semmit hétvége Wickens számára a Hungaroringen
Következő cikk DTM: Totális Audi-győzelem a Hungaroringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország