Produktív volt a turbómotoros BMW M4 DTM jerezi tesztje

A BMW Motorsport versenyzői elégedetten köszönnek el a szerdán véget ért teszttől és az idei szezontól, ugyanis érdemi léptékben haladtak az új turbómotorral szerelt M4 DTM-mel.

Bruno Spengler, BMW M4 DTM

Fotót készítette: BMW AG

Hasonlóan az Audihoz, a BMW is kettős céllal körözött Jerezben: az újoncok mellett tesztelték az új turbómotorral szerelt kocsit is, amivel a 2019-től kezdődő új korszakra készülnek.

A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann volt az egyik, aki nyúzta a technikát a három nap alatt. „Az volt a munkánk a teszten, hogy fejlődést érjünk el az új autóval”- mondta Wittmann. „Egyrészt az új turbómotorra koncentráltunk: fontos, hogy jobban megértsük, finomhangoljuk, mindezt tesztről-tesztre. Nyilvánvalóan még sok munka áll a mérnökök, csapatok, és előttünk, versenyzők előtt, hogy remekül felkészüljünk az új szezonra, hiszen egy új korszak kezdődik a DTM-ben”- folytatta a német. „Mindannyian nagyon várjuk és mindenkit izgalommal tölt el. A nagyobb teljesítmény mindig menő nekünk, versenyzőknek. A jerezi teszt egy újabb fontos lépés volt az új szezon előtt”- mondta Wittmann, majd boldog ünnepeket kívánt a rajongóknak.

Még több hír:

Bruno Spengler megerősítette kollégája szavait, valamint megjegyezte, „remekül haladnak a BMW M4 DTM-et érintő munkával”. Kiegyensúlyozott körülmények között tettek meg sok kört, gond nélkül haladtak végig a tervezett programon. Mindez már csak azért is fontos, emelte ki, mert nem adatott meg sok tesztnap. Összefoglalva produktívnak nevezte a háromnapos tesztet.

A BMW Motorsportnál öt versenyző helye biztos 2019-re (Philipp Eng, Joel Eriksson, Timo Glock, Bruno Spengler és Marco Wittmann), a hatodik pilótát a teszt után fogják kiválasztani. Az újoncok számára kiírt gyakorláson Nick Catsburg (30), Mikkel Jensen (23), Sheldon van der Linde (19) és Nick Yelloly (28) kapott lehetőséget a bajor gyártótól.

Bruno Spengler, BMW M4 DTM
Bruno Spengler, BMW M4 DTM
Bruno Spengler, BMW M4 DTM
Bruno Spengler, BMW M4 DTM
Bruno Spengler, BMW M4 DTM
Bruno Spengler, BMW M4 DTM
6

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szirotkin túl van a jerezi DTM-autó tesztjén
Következő cikk Kerék-kerék elleni csaták 280-nal – ezt ígéri az új DTM

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország