Kulcscsonttörést szenvedett a Mercedes DTM-versenyzője

megosztás
hozzászólás
Kulcscsonttörést szenvedett a Mercedes DTM-versenyzője
2018. ápr. 4. 9:23

Daniel Juncadella egy múlt hétvégi kerékpáros balesetben törte el kulcscsontját, jelenleg pedig a lábadozás fázisában tart.

Juncadella 2017-ben csak tartalékversenyzői szerepet tölthetett be a csapatnál, idén azonban már nagyobb feladatok várnak rá, amiknek elvégzését reményei szerint nem befolyásolja majd a mostani sérülés. A műtét sikeresen lezajlott, és már a rehabilitációs programok is elkezdődtek, így jó esély van rá, hogy a Hockenheimben megrendezésre kerülő előszezoni teszten már ott lehet az autóban, majd azt követően a jövő hónapban esedékes szezonkezdeten is.

"Az elején még igyekszem majd nem megerőltetni magam, és ott lesz velem az orvosom is", mondta Juncadella, aki szerint mindössze egy kisebb sérülésről van szó.

"A döntő tényezőt az jelenti majd, hogy hogyan érzem magam az autóban - meg kell néznünk például, hogy a biztonsági öv nem nyomja-e túlságosan a kulcscsontomat és ehhez hasonlók, de bízom benne, hogy mindezzel megbirkózunk." 

"A teszt utáni héten a varratszedésen is átesek, szóval meggyőződésem, hogy elég fitt leszek ahhoz, hogy a szezonnyitón részt vegyek."

Juncadella elmondta, a baleset pillanatában átfutott az agyán, hogy ez még gondokat okozhat a szezon során, annak ellenére is, hogy a borulás után a kerékpározást folytatni tudta.

"Egyáltalán nem mentem gyorsan, de aztán felborultam. Egy kisebb balesetnek tűnt csak, szóval újra a nyeregbe pattantam. A nap végén vettem észre, hogy a kulcscsontom mintha nem pont a helyén lenne - ez kisebbfajta sokként ért engem. Nagyon furcsa volt, mert előtte semmiféle fájdalmat nem éreztem."

"Az egyetlen gondolatom az volt, hogy a szezon már most elúszott számomra, de szerencsére végül jól alakultak a dolgok, és 48 órával később a körülményekhez képest már teljesen jól voltam."

"Természetesen messze nem ideális kezdése ez a szezonnak, de a műtét simán ment, és a rehabilitáció is komplikációk nélkül halad", mondta.

Következő DTM cikk
Fotók a DTM szezon előtti tesztjéről

Előző cikk

Fotók a DTM szezon előtti tesztjéről

Következő cikk

Wehrlein szerint nagyon menő lesz az esti DTM-futam

Wehrlein szerint nagyon menő lesz az esti DTM-futam

Cikk részletei:

Sorozat DTM
Versenyzők Daniel Juncadella
Cikk típusa Motorsport.com hírek