Kerék-kerék elleni csaták 280-nal – ezt ígéri az új DTM

Legalábbis Nico Müller, aki Jerezben tesztelte az Audi 2019-es autójának tesztváltozatát csapattársával, Mike Rockenfellerrel egyetemben. Mindketten nagyon biztatóan beszéltek arról, mi várható a széria új korszakában.

Audi RS 5 DTM 2019

Audi RS 5 DTM 2019

Audi Communications Motorsport

Az Audi részéről Rockenfeller és Müller voltak bevetésen Jerezben a 2019-es tesztautóval: a korábbi bajnok hétfőn és kedden vezette a gépet, összesen 211 kört tett meg vele. Szerdán váltotta a volán mögött a svájci Müller, aki hasonlóan szorgos volt a 2 literes, négyhengeres turbómotorral hajtott RS 5 DTM-mel, hiszen 118 kört tett meg – három nap alatt 1457 km jött össze.

„Számos különbség van (a korábbi autóval szemben), a motor jelenti a legnagyobbat”- mondta Rockenfeller. „Mindig kellemes, ha 100 lóerővel erősebb a kocsi, és nem bántam volna, ha 200-ról van szó. Ideje volt már, és most meg is kaptuk. Ezzel egyszerre az aerodinamikai csomag valamivel kisebb leszorítóerőt produkál, amitől szintén nő a végsebesség az egyenesekben. A köridők határozottan jobbak lesznek, mint 2018-ban, ez egyben nagyszerű a versenyen történő akció szempontjából. Miután nagyobb tempót érünk el, korábban kell majd fékeznünk, ami remélhetőleg sok lehetőséget teremt az előzésre. A gumiknak boldogulniuk kell majd azzal, hogy nagyobb igénybevételnek vannak kitéve – ez jelentős kihívás lesz.”

Müller egyetlen percig sem kételkedett kollégája szavaiban. „Tényleg nagyon élvezetes vezetni ezt a kocsit. Ami minket illet, nincs olyan, hogy elég lóerő. A kocsik egyértelműen gyorsabbak lesznek. Széles mosolyokat fognak látni a sisakok alatt, a nézők látványos versenyzést kapnak. Kerék-kerék elleni csaták 2018-nal – ez elég elképesztő. A valaha volt leggyorsabb DTM szemtanúi leszünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Produktív volt a turbómotoros BMW M4 DTM jerezi tesztje
Következő cikk Körönként 2-3 másodperccel lehet gyorsabb a turbós DTM

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország