Képekben a DTM hétvégéje a Red Bull Ringről

megosztás
hozzászólás
Képekben a DTM hétvégéje a Red Bull Ringről
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. szept. 24. 6:44

Egy látványosabb és nagyobb képcsomag a Német Túraautó Bajnokság (DTM) osztrák hétvégéjéről, amit ismét az Audi versenyzője húzott be. Óriási hajrába kezdett a gyártó és a csapat. Túl késő?

Az Audi egy nehezebb szezont fut az idei bajnokságban, noha tavaly Rast behúzta azt az Audi Sport Team Rosberg színeiben az RS5 DTM volánja mögött. Nos, a csapat és az autó is maradt ugyanaz, de az eredmények nem igazán akartak jönni. A tapasztalt német versenyző azonban már a második hétvége óta megállíthatatlan, és ezt vehetjük szó szerint is, hiszen a Nürburgringen, valamint a Red Bull Ringen is övé volt mindkét győzelem.

Ennek ellenére Rast továbbra sincs könnyű helyzetben, mert 199 pontja van, addig előtte Paffett 225, míg Di Resta 229 egységet számol. A küldetés nem lehetetlen, mert az első helyezett 25 pontot kap, és nyilván más lenne a helyzet, ha Rast és az Audi egy kicsivel hamarabb ébred fel.

Már csak egy hétvége maradt hátra, amit Hockenheimben rendeznek meg, csakúgy, mint az évadnyitót. Egy érdekes forgatókönyvvel Di Resta, Paffett és Rast közül valaki drámai módon érhet fel a csúcsra.

Képekben az osztrák versenyhétvége a Red Bull Ringről

Slider
Lista

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

1/143

Fotót készítette: Andreas Beil

René Rast, Audi Sport Team Rosberg

René Rast, Audi Sport Team Rosberg
2/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg

René Rast, Audi Sport Team Rosberg
3/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
4/143

5/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg, second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline and third place Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

6/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg

7/143

8/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

9/143

10/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

11/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
12/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

13/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
14/143

15/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

16/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

17/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
18/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

19/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
20/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

21/143

Fotót készítette: Andreas Beil

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
22/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

23/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

24/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

25/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
26/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

27/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
28/143

29/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
30/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM

31/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
32/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
33/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
34/143

Fotót készítette: Andreas Beil

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
35/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM
36/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
37/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
38/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

39/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
40/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
41/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
42/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
43/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
44/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

45/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
46/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
47/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
48/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
49/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
50/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

51/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
52/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
53/143

54/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM
55/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
56/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
57/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
58/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

59/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
60/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
61/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
62/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM
63/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
64/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
65/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
66/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
67/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
68/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
69/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
70/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM
71/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
72/143

73/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
74/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
75/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
76/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
77/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
78/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
79/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
80/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
81/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM leads at the start of the race

82/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Grid girl

Grid girl
83/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Joel Eriksson, BMW Team RBM

Joel Eriksson, BMW Team RBM
84/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA
85/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Jens Marquardt, BMW Motorsport Director

Jens Marquardt, BMW Motorsport Director
86/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA
87/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
88/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

89/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
90/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
91/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Sébastien Ogier, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
92/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
93/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
94/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
95/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM
96/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
97/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Joel Eriksson, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
98/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM

Philipp Eng, BMW Team RBM, BMW M4 DTM
99/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
100/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
101/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
102/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM

Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM
103/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Loic Duval, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
104/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
105/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
106/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Checkered flag for René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

107/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Lucas Auer, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
108/143

109/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
110/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM
111/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
112/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
113/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
114/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
115/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

116/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Third place Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

117/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM
118/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg, second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline and third place Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg, second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline and third place Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA
119/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
120/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline
121/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Paul Di Resta, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
122/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline
123/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM

Robin Frijns, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS5 DTM
124/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
125/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
126/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg
127/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
128/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM

René Rast, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM
129/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
130/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA

131/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Pascal Wehrlein, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
132/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline

Podium: Second place Nico Müller, Audi Sport Team Abt Sportsline
133/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg and third place Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA

134/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg

Podium: Race winner René Rast, Audi Sport Team Rosberg
135/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
136/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Augusto Farfus, BMW Team RMG, BMW M4 DTM
137/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM. James Gasperotti

138/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Bruno Spengler, BMW Team RBM, BMW M4 DTM. James Gasperotti

139/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM. James Gasperotti

140/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM. James Gasperotti

141/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM. James Gasperotti

Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM. James Gasperotti
142/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM. James Gasperotti

143/143

Fotót készítette: James Gasperotti / LAT Images

Következő DTM cikk
Rázósra sikerült Ogier második versenye, de nagyon élvezte a DTM-et

Előző cikk

Rázósra sikerült Ogier második versenye, de nagyon élvezte a DTM-et

Következő cikk

Szoros, de fair küzdelemre számítanak a DTM bajnokesélyesei

Cikk részletei:

Sorozat DTM
Helyszín Red Bull Ring
Versenyzők René Rast
Csapatok Audi Sport Team Rosberg
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Galéria