Engel az utolsó előtti helyről nyerte meg a DTM 2. moszkvai futamát!
Egy tökéletes versenyzés és egy tökéletes taktika, és máris megkapjuk Maro Engel pályafutása első DTM-futamgyőzelmét! Mattias Ekström másodikként ért célba, és visszavette a vezetést összetettben.
Bár a második időmérőn Tom Blomqivst szerezte meg a pole-pozíciót, mivel az angol versenyző BMW-jében nem volt a szabályok szerint elegendő üzemanyag, így kizárták a kvalifikációról, és csak az utolsó helyről vághatott neki a versenynek. Az első rajtkockát így Bruno Spengler örökölte meg, aki a rajtot követően meg tudta tartani előnyét Mattias Ekströmmel szemben. Az első ötöst Paul di Resta, René Rast és Timo Glock tették teljessé. A hátrasorolt Blomqvist, nyomában Maro Engellel, rögtön a verseny legelején megejtették kötelező kiállásukat.
Az ötödik körben Maxime Martin és a még pont nélkül álló Loïc Duval balesete miatt a pályára kellett hajtania a biztonsági autónak, ugyanis Martin a pálya egy veszélyesebb pontján esett ki a versenyből. A 10. körben, az újraindítás után Ekström átvette a vezetést, miután meg tudta előzni Spenglert. Az élmezőnyből Robert Wickens állt ki először a kötelező kerékcserére, őt Spengler és Auer követte. A 16. körben kilátogatott a bokszba Ekström és René Rast, a bajnokság két élmenője a 10-11. helyen csatlakozott vissza a versenybe. A szintén a bajnoki címre ácsingózó Auer a maga kerékcseréje után tizennegyedik volt.
Miután mindenki járt kint a bokszban, és letisztázódtak az erőviszonyok, óriási meglepetésre Maro Engel került az élre, aki végül minimális különbséggel, de maga mögött tudta tartani "Ekit", azaz Mattias Ekströmöt. Őket kisebb lemaradásban követte egy hármas boly, amelyből végül a pole-ból rajtoló Spengler bizonyult a legjobbnak, így ő szerezte meg a harmadik helyet, megelőzve az első futam győztesét, René Rastot és a nagyot hajrázó Jamie Greent. A bajnoki éllovasok közül Lucas Auer számára sikerült a legrosszabbul a mai második futam Moszkvában, az osztrák Mercedes-pilóta épphogy pontot tudott szerezni, mindössze kilencedik lett a mezőny végéről felzárkózó Blomqvist mögött.
Engel sikere azért is meglepő, mert idén eddig mindössze négy pontot tudott szerezni, két tizedik és egy kilencedik hellyel, most tehát megsokszorozta a neve mellett álló pontok számát.
A bajnokságot mai második helyének köszönhetően ismét Mattias Ekström vezeti, előnye viszont mindössze három pont az újonc, első teljes szezonját teljesítő René Rasttal szemben. A svédnek 115, míg Rastnak 112 pontja van, így egy kis lépéselőnyre tettek szert a bajnoki címért folytatott harcban a többiekkel szemben, ugyanis a harmadik helyen álló Lucas Auer még egyelőre a 100 pontos határt sem törte át, 97 pontjával komoly hátrányban van az éllovas kettőshöz képest.
A második futam végeredménye
Cla | # | Pilote | Voiture | Écart | Pts |
---|---|---|---|---|---|
1 | 63 | Maro Engel | Mercedes-AMG C63 DTM | 56:41.087 | 25 |
2 | 5 | Mattias Ekström | Audi RS5 DTM | 0.376 | 18 |
3 | 7 | Bruno Spengler | BMW M4 DTM | 3.981 | 15 |
4 | 33 | René Rast | Audi RS5 DTM | 4.702 | 12 |
5 | 53 | Jamie Green | Audi RS5 DTM | 5.410 | 10 |
6 | 11 | Marco Wittmann | BMW M4 DTM | 7.192 | 8 |
7 | 99 | Mike Rockenfeller | Audi RS5 DTM | 7.416 | 6 |
8 | 31 | Tom Blomqvist | BMW M4 DTM | 8.391 | 4 |
9 | 22 | Lucas Auer | Mercedes-AMG C63 DTM | 8.564 | 2 |
10 | 6 | Robert Wickens | Mercedes-AMG C63 DTM | 8.982 | 1 |
11 | 2 | Gary Paffett | Mercedes-AMG C63 DTM | 9.267 | |
12 | 48 | Edoardo Mortara | Mercedes-AMG C63 DTM | 9.942 | |
13 | 15 | Augusto Farfus | BMW M4 DTM | 10.919 | |
14 | 16 | Timo Glock | BMW M4 DTM | 12.505 | |
15 | 77 | Loïc Duval | Audi RS5 DTM | 19.913 | |
16 | 51 | Nico Muller | Audi RS5 DTM | 37.728 | |
17 | 3 | Paul di Resta | Mercedes-AMG C63 DTM | 4 tours | |
18 | 36 | Maxime Martin | BMW M4 DTM | Abandon |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.