Jelentés a versenyről

Juncadella domináns győzelmével zárult az első Brands Hatch-i DTM futam

A Mercedes versenyzője, Daniel Juncadella a rossz rajtja után vissza tudott zárkózni az élre, így megszerezte élete első DTM-es győzelmét.

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA

Alexander Trienitz

Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA
Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
Daniel Juncadella, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Juncadella számára nem indult túl jól a Brands Hatch-i verseny, ugyanis a rajtnál a pole pozícióból indulva visszaesett a harmadik helyre, viszont a bokszkiállása után a tulajdonképpeni második helyre jött vissza, majd meg tudta előzni Lucas Auert is, utána pedig megállíthatatlanul haladt a győzelem felé, amit innentől már senki nem tudott veszélyeztetni.

A rajtnál Auer és Rene Rast is jobban jött el Juncadellánál, aki így a harmadik helyre esett vissza, viszont Rast már az első körben teljesítette a kötelező bokszkiállását, a spanyol pedig kitartóan üldözte Auert.

Juncadella a hetedik körben jött ki, de már Rene Rast elé, két körrel később pedig elkapta Auert és meg is tudta előzni az osztrákot.

További híreink:

Auert később Augusto Farfus is megelőzte, viszont Juncadella tempóját ő sem tudta tartani, így a spanyol pilóta, aki 2012-ben F3-mas bajnok lett, a 67. DTM futamán megszerezte első győzelmét.

Farfus az ötödik helyről rajtolva küzdötte fel magát a második helyre, így megszerezte idei első dobogós helyezését. Auer a harmadik lett, őt 2 másodperccel Rene Rast követte. A top 5-be még Eng tudott bekerülni, aki Gary Paffett támadásai ellen tudott hatékonyan védekezni, így annak ellenére, hogy a bajnoki éllovas nagyon hamar odaért Eng mögé, nem tudott mit kezdeni vele.

Az ex-F1-es Pascal Wehrlein a hetedik helyen végzett, majd Mortara és Wittmann következett. Az utolsó pontszerző helyre Mike Rockenfeller ért oda, aki nem sokkal a vége előtt vette át ezt a pozíciót Robin Frijnstől. A mercedeses Paul di Resta viszont nem élete versenyét futotta, csak a 16. lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zanardi közel 300 kört tesztelt a BMW M4-es DTM-autójával
Következő cikk Paul di Resta nyerte a második Brands Hatch-i futamot Paffett előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország